Leköpte és megütötte az óvodai dajkát, mert nem öltöztette fel a gyermekét
Írta: Eleven Televízió   
2016. január 12. kedd, 14:52
alt
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt folytat nyomozást azzal a 32 éves sályi férfival szemben, aki a helyi óvodában bántalmazta az intézmény egyik dolgozóját. A férfi 2016. január 07. napján 15 óra 30 perc körüli időben érkezett a gyermekéért az óvodába, ahol miután azt tapasztalta, hogy a gyermeke még nincs felöltöztetve, üvöltözni kezdett a gyermek dajkájával, melynek során élet elleni cselekmény elkövetésével fenyegette meg, végül két alkalommal arcon köpte és kétszer pofonvágta.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Ezen cselekményét követően a férfi az óvoda jelenlévő, további négy dolgozóját, köztük az igazgatónőt is megfenyegette. A rendőrség az elkövetőt őrizetbe vette, gyanúsítottként hallgatta ki, majd a Mezőkövesdi Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte a büntetett előéletű, többszörös visszaesőnek minősülő férfi előzetes letartóztatását.
 
Dr. Miskolci László
 főügyész
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com