Lucázás Mezőkeresztes intézményeiben
Írta: Eleven Televízió   
2015. december 16. szerda, 09:17
Az idei évben is lucázni indultak a mezőkeresztesi ovisok. Ezt a népszokást évek óta felelevenítik és nem csak a gyermekek, hanem a felnőttek bevonásával is, hiszen a műsor körbejár az egész városban.
A gyerekek humoros mondókákat, jókívánságokat tanulnak, melyet előadnak a település intézményeiben. Luca-búzát ajándékoznak ebből az alkalomból, hogy meg tudja mindenki állapítani milyen lesz a jövő év, és a várható termés.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Évről évre nagy feltűnést keltenek a kucsmába, mellénybe illetve horgolt fehér kendőbe öltözött lucázó óvodások Mezőkeresztes utcáin. A szülők, boltok és intézmények dolgozói nagy örömmel fogadják a műsort, gyümölccsel, édességekkel ajándékozzák meg a gyerekeket.
Idén december 14-én a József Attila úti óvoda Méhecske-csoportján volt a sor, hogy körbejárják a várost jókívánságaikkal. Először az óvoda egyik termében adták elő műsorukat a gyerekek, ezután indultak körbe a településen, hogy mindenkihez eljuthassanak a jókívánságok.
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com