A szépkorúakat köszöntötték Bükkábrányban
Írta: Eleven Televízió   
2015. október 06. kedd, 14:39
alt
A korábbi hagyományokhoz híven idén is, az ősz beköszöntével a Bükkábrányi Önkormányzat vendégül látta a falu szépkorú lakosságát. 2015. október 2-án pénteken, délután 16 órára várták a 60. életévüket betöltő lakosokat a Jánosházi Sándor Könyvtár és Szabadidőközpontban.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Szalai Szabolcs polgármester ünnepi beszédének keretében köszöntötte, illetve adott át ajándékot a település legidősebb női lakosának, Bertha Jánosnének, aki idén töltötte be 94. évét, és a legidősebb férfi lakosnak, Soós Sándornak, aki idén volt 89 éves. Valamint a legrégebbi házasoknak, Márton Dénesnek és Márton Dénesnének, akik 64 éve élnek együtt, sajnos azonban nem tudtak részt venni ezen a rendezvényen.

A köszöntő után a bükkábrányi Napsugár Óvoda nagycsoportos gyermekeinek műsora következett, produkciójuk nagy sikert aratott. Őket a Nefelejcs Néptáncsoport zenés, táncos műsora követte, majd pedig énekszó csendölt fel, a Bükkábrányi Hagyományápoló Egyesület 2 népdalcsokorral köszöntötte a megjelenteket, akik ezt követően Baksi Árpádné népdalcsokrát is meghallgathatták.

A kultúrprogram után finom vacsora került a meghívottak asztalára, melyet a községi vezetés és az Önkormányzat dolgozói szolgáltak fel és a központi konyha készített. A vacsora alatt a jó hangulatról Vanczák Árpád gondoskodott zenével és dalokkal egyaránt. Az est meglepetés vendége ezúttal Márió a harmónikás volt, ő gondoskodott az est további kellemes hangulatáról. 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com