Lezárt ügyek: leszorította és megszúrta a sofőrt Bükkábrányban
Írta: Eleven Televízió   
2016. január 27. szerda, 01:00
alt
A rendőrség vádemelési javaslattal élt egy férfival szemben, aki Bükkábrányban egy vitás közlekedési helyzetre úgy tett pontot, hogy a másik sofőrt leszorította az útról, majd az autójából kiszállt és a másikat megütötte, illetve megszúrta. Közúti veszélyeztetés, súlyos testi sértés kísérlet és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság K. András 39 éves budapesti lakossal szemben.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2015. szeptember 28-án 17 óra körüli időben egy vélt vagy valós közlekedési helyzet eredményeként személygépkocsijával Bükkábrányban leszorított egy autóst így kényszerítve őt megállásra. A 39 éves férfi előzetes szóváltást követően megütötte a sértetett, majd egy késsel több helyen megszúrta. A megtámadott autós a bántalmazás miatt 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. Az ügy későbbi gyanúsítottja az eset után elhagyta a helyszínt. A lakossági bejelentést követően az ügyben indított nyomozás eredményeként a rendőrök 24 órán belül azonosították, majd elfogták K. Andrást, akit előállították a Mezőkövesdi Rendőrkapitányságra. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfi kihallgatásán beismerte tettét. Az ügyben indított nyomozást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság a napokban lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségre.

(cikk, képek és videó forrása: www.police.hu)
alt
alt
alt
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com