"Veni Sancte!"-tanévnyitó szentmise Mezőnyárádon
Írta: Eleven Televízió   
2015. szeptember 28. hétfő, 17:18
Mezőnyárádon nem csak az iskolában, világi keretek között nyithatták meg az idei tanévet az iskolások szeptember elején, hanem Isten segítségét is kérhették az új évre.
Szeptember 27-én a római katolikus templomban a megszokottól kissé eltőrő ünnepi szentmisére került sor délelőtt 10 órakor, amelyen a számos tanuló mellett a szülők nagy része és a tanári kar több tagja is részt vett. Az oltár előtt már jóval a szertartás előtt gyűltek a táskák, bennük a tanszerekkel. A templomot pedig ezúttal nem az orgona és a kántor megszokott hangja, hanem a gyerekek éneke és Fügedi Gábor hitoktató szintetizátor játéka és a furulya kíséret töltötte be.
A prédikáció előtt Dr. Linczenbold Levente plébános megáldotta az összegyűlt tanszereket. Maga az igehirdetés is rendhagyó volt ezen a napon: nem csak a plébános beszélt, de bevonta a nebulókat is, külön hangsúlyt fektetve a szorgalmas tanulás fontosságára és a Krisztushoz való közeledésre a tanév folyamán.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Ezt követően az egyetemes könyörgéseket sem egy személy, hanem a nebulók és a szülők egész csoportja olvasta fel. Az áldozati liturgiában pedig akik nem járulhattak szentáldozáshoz azok is egyenként részesültek papi áldásban.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com