I. Országos Állat- és Kirakodóvásár Mezőkeresztesen
Írta: Eleven Televízió   
2015. június 30. kedd, 18:24
alt
Több mint 25 év után először rendeztek vásárt Mezőkeresztesen, a május 1-én újonnan átadott Vásártéren 2015. június 22-én. Majoros János polgármester úr elmondta, hogy a '70-es években tartottak utoljára vásárt keresztesen. Azonban az utóbbi évek során az önkormányzati testületi ülések alkalmával, folyamatosan visszatérő témává vált a vásár, a vásártér kérdése. Végül 2013-ban Mezőkeresztes Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be, aminek a sikeres elbírálása után 2014-ben elkezdődhettek a Csincse felé vezető út jobb oldalán található régi vásártér felújítási munkálatai.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Június 22-én már korán reggel sok érdeklődő érkezett a helyszínre. Ahol élelmiszert, különöbző ruhaneműket, régiségeket, szerszámokat és egyéb használati tárgyakat is lehetett kapni a felállított sátrakban és standokon. A Vásártér hátsú részén kialakított karámok felől pedig különböző állathangok hallatszódtak, jelezvén, az állatvásár pontos helyszínét. Itt nyulakat, papagájokat és különböző baromfiakat, galambokat találhatott az érdeklődő. A vásárt eredetileg negyedévenként tervezte megtartani az önkormányzat, de a vásárosok és a vásárlók pozitív visszajelzései alapján szóba került, hogy két havonta vagy havonta is lehetne vásárt tartani.
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com