Ballagás és tanévzáró Mezőnyárádon
Írta: Eleven Televízió   
2015. június 22. hétfő, 16:34
Június 20-án 17 órától a Mezőnyárádi Szederkényi Anna Tagiskola tanulói, tanárai a ballagó nyolcadik osztályosokat búcsúztatták, illetve a 2014/15-ös tanévet záró ünnepséget is ez alkalommal tartották.
A ballagás a hagyományokhoz híven csengőszóra vette kezdetét, a nyolcadikosok - ballagási dalokat énekelve - végigjárták az iskola épületét, termeit. A Himnusz eléneklése után elsőként az iskola tanulói nevében a hetedik osztályosok búcsúztak el a ballagóktól. A ballagó nyolcadikos búcsúbeszédükben felidézték az elmúlt 8 évet, megköszönték a tanítók, tanárok és az iskolai dolgozóinak munkáját, illetve szüleiket is köszöntötték egy szál virággal. Ezek után a ballagók és az iskola dolgozói körbe állva, egymás kezét fogva engedték útjára azokat a lufikat, melyek a most kirepülő diákok távozását is jelképezték a szeretett intézményből.
Farkas Jánosné tagintézmény-vezető külön is elköszönt a nyolcadikosoktól, sikereket, boldog életet kívánva mindannyiuknak. A búcsúzó szavak után kiosztásra kerültek azok a DVD lemezek is, melyeket a még rövid ideig itt maradó hetedikesek készíttettek a legnagyobbaknak és melyek az elmúlt nyolc év eseményeit foglalják össze videó felvételek formájában.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Hagyomány, hogy minden ballagó diákkal kapcsolatban elhangzik, hol, milyen tagozaton tanul tovább, természetesen ez most sem maradt el. Gallik Gábor osztályfőnök olvasta fel egyenként, ki hol folytatja tanulmányait majd saját névkártyáját mindenki elhelyezte az életfán.
A ballagás zárásaként a nyolcadikosok az iskola zászlaját ünnepélyes keretek között átadták az itt maradó hetedikeseknek.
Egy kisdiák szünidőt beharangozó szavalatát követően a tanévet lezáró értékelés hangzott el szintén a tagintézmény vezető részéről, illetve a megyei és országos versenyeredmények is ismertetésre kerültek: az iskola tanulói az idén is kiváló eredményeket értek el a tanulmányi és sport versenyeken.
A tanári kar több tagja is elismerő oklevélben részesült több évtizede folytatott eredményes munkájáért. A KLIK által adományozott okleveleket Bárdos Szabolcs polgármester nyújtotta át az érintetteknek.
A tantestület minden évben odaítéli egy tanulónak az 1991-ben alapított Szederkényi Anna-díjat. Az idén Molnár Eszter kapta meg az elismerést, aki kiváló tanulmányi eredményével és közösségi munkájával példaként szolgált az elmúlt évek során társai előtt. Ezt követően a kiemelkedő iskolai teljesítményért, tanulmányi munkáért járó jutalmakat adták át az azt kiérdemlő tanulók számára, illetve az iskolát segítő szülők felé fejezték ki köszönetüket a tanévben és az előző években nyújtott segítségért, majd Daragó Károly a zeneiskola igazgatója a ballagó nyolcadikosok közül több tanulónak is jutalom könyvet adott át elismerve ezzel kiváló eredményeiket a zene tanulás terén.
Végül nem maradt más hátra, mint a 2014/15-ös tanév bezárása illetve a bizonyítványok kiosztása.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com