Bogács - Bükkábrány bajnoki labdarúgó mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2015. május 05. kedd, 06:08
2015. május 2-án, szombaton a BSC felnőtt csapata Bogács otthonába utazott a soron következő bajnoki fordulóban. A találkozó 17 órakor vette kezdetét.
A 10. percben vette elő a bíró a mérkőzésen először a sárga lapot és mutatta fel a bogácsi Szeberin Patriknak.
A 13. percben a hazaiak megszerezték a vezetést, Fügedi Tamás gólja révén egy gólos előnyre tettek szert.
A 35. percben Nagy Levente szabálytalanságát figyelmeztette sárga lappal a bíró. A 37. percben Dudás Csaba is elkönyvelhetett egy sárga lapos bírói figyelmeztetést.
A 38. percben Kovács Ádám részesült sárga lapos figyelmeztetésben, majd a 40. percben Mészáros Balázsnak is hasonló lapot mutatott fel a játékvezető.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A 41. percben a bogácsiak kétgólosra növelték előnyüket, Béres Ferenc szerezte meg a következő találatot, így 2-0 lett a találkozó állása, amely egyben a félidei eredmény is maradt.
Az 52. percben Kecskés Tamás állította meg szabálytalanul ellenfelét, így ő is sárga lapos figyelmeztetésben részesült.
Az 53. percben Dudás Csaba újabb szabálytalanságáért újabb sárga lapot mutatott fel neki a játékvezető, így a piros lap is előkerült és idő előtt küldte az öltözőbe a játékost.
A 70. percben az emberhátrány ellenére a bogácsiak tovább növelték előnyüket, Hornyák Levente lőtt gólt, így 3-0 lett az állás.
A 82. percben még Virág Zénó könyvelhetett el egy sárga lapos bírói figyelmeztetést.
A 87. percben Sebe Attila is gólt szerzett csapatának, így 4-0 lett az eredmény.
A 90 perc alatt az ábrányiak hiába próbálkoztak, találatot sem sikerült szerezniük, így a Bogács-Bükkábrány felnőtt bajnoki labdarúgó mérkőzés végeredménye 4-0 lett.
 

 
További eredmények és tabella -felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv - felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
További eredmények és tabella - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com