Angol mini nyelvvizsga Mezőnyárádon
Írta: Eleven Televízió   
2015. április 13. hétfő, 09:06
Idén is megrendezésre került a mezőnyárádi Szederkényi Anna tagiskolában április 9-én 14 órai kezdettel az egyre nagyobb részvételnek örvendő angol mini nyelvvizsga verseny, melyet ebben a tanévben hatodik alkalommal szerveztek meg a körzet 7. és 8. évfolyamos diákjainak. Az első nyelvvizsgára még 2010-ben került sor.
Ebben az évben 21 jelentkezőből végül 20-an vettek részt a versenyen, 10 fő 7. évfolyamos és 10 fő 8 osztályos diák. Idén is elfogadta a meghívást a mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola két kiváló pedagógusa, Reményi Gyuláné Erika és Tóthné Bárczi Gabriella, akik már a mini nyelvvizsga állandó zsűritagjainak számítanak.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A megnyitón Farkas Jánosné tagintézmény-vezető köszöntötte a jelenlevőket, majd a zsűri elnök, Reményi Gyuláné adott jó tanácsokat a résztvevőknek. Ezt követően Vajdáné Pázmándi Judit, a verseny szervezője, az iskola angol szakos pedagógusa ismertette a vizsgázókkal a verseny menetét.
Miután elkezdődött a verseny, a várakozók elkészíthettek egy mini, forgatható London Eye-t, egy Royal Guardot, egy asztali tolltartót, melyen a Buckingham Palota, illetve a Tower of London látható, valamint egy brit zászlót is. Mindezekkel a szervezők szerették volna volna oldani a gyerekek vizsgadrukkját és a hosszú, mintegy négyórás várakozási időt.
A nyelvvizsga a 7. évfolyam termében zajlott, melyen minden versenyzőnek 10 perc állt rendelkezésére, hogy angolul beszélgessen a zsűrivel, akik először saját képanyagukból választott fotókkal mérték fel a vizsgázók tudását. A második 5 percben pedig a tanulók által húzott témáról beszélgettek, szükség esetén segítő kérdések feltételével. A várva-várt eredményhirdetésre 18:30-kor került sor. Először a 7. majd a 8. évfolyam helyezettjei vehették át okleveleiket a zsűri elnökétől, illetve könyvjutalmukat az intézmény-vezetőtől.
 
Eredmények:
7. évfolyam:
I. helyezett: Holló Dominik (Arany János Általános Iskola, Mezőnagymihály)
Felkészítő tanára: Szulcsikné Molnár Katalin

II. helyezett: Lengyel Bence (Szemere Bertalan Tagiskola, Vatta)
Felkészítő tanára: Németh Linda

III. helyezett: Juhász Dóra (Kossuth Lajos Általános Iskola, Mezőkeresztes)
Felkészítő tanára: Bezsák Eszter

8. évfolyam

I. helyezett: Hadobás Dávid (MÁAMIPSZ Mező Ferenc Tagiskola, Mezőkövesd)
Felkészítő tanára: Horváthné Sereg Mária

II. helyezett: Pataki Ádám (MÁAMIPSZ Mező Ferenc Tagiskola, Mezőkövesd)
Felkészítő tanára: Horváthné Sereg Mária

III. helyezett: Juhász Emese (Szent István Katolikus Általános Iskola, Mezőkövesd)
Felkészítő tanára: Kelenföldi Zsófia
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com