Jótékonysági bál Mezőnyárádon
Írta: Eleven Televízió   
2015. március 09. hétfő, 07:53
Március 7-én rendezte hagyományos jótékonysági bálját a Nyárádi Ifjúságért Közalapítvány és a Mezőnyárádi Gyermekekért Közhasznú Alapítvány kuratóriuma. A rendezésben mind az óvoda, mind pedig az iskola Szülői Munkaközössége részt vállalt.
A rendezvény este 8 órakor nagy résztvevői létszámmal vette kezdetét az iskola tornatermében. Híven az eddigi évek hagyományához a bált színvonalas nyitó műsor előzte meg. Elsőként Korpás Zoltán köszöntötte a megjelent vendégeket, majd a nemzetközi nőnap alkalmából külön köszöntötte a hölgy bálozókat William Shakespeare 75. szonettjével.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A műsorban előbb a 8. osztályosok által táncolt bécsi keringő aratott nagy sikert, majd az Easy Dance tánciskola növendékeinek társastáncát tekinthették meg a jelenlévők. Mivel a tánciskola táncosai között szép számmal mezőnyárádi gyerekek is akadnak, ezért több helybéli gyermek táncprodukcióját is megcsodálhatták a bálozók.
Meglepetésként a Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola és a Mezőnyárádi Szederkényi Anna Tagiskola tanáraiból és dolgozóiból verbuválódott tánccsoport műsora kápráztatta el a közönséget.
A hajnalig tartó tánchoz a Tutti Frutti zenekar szolgáltatta a zenét, éjfélkor pedig a támogatók által felajánlott tombolanyeremények kerültek kisorsolásra.

A fellépő táncosok:
1. Fodor Dániel – Halmai Renáta
2. Tűzvirágok
3. Tigrisek
4. Kiscsillagok
5. Fekete Párducok
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com