Könyvtárosok találkoztak Mezőkeresztesen
Írta: Eleven Televízió   
2015. március 03. kedd, 19:39
A Nemzeti Művelődési Intézet, a mezőkeresztesi IKSZT valamint a városi Tahy Olga Könyvtár közös szervezésében február 26-án számos településről érkeztek érdeklődők és előadók a mezőkeresztesi művelődési házba, ahol délelőtt 10 órakor kezdődött a TÁMOP-3.2.3. projekt keretében az az előadás sorozat és továbbképzés, amely a közösségi szolgáltató terek és a könyvtárak közös munkáját mutatta be, illetve bővítette a szakemberek ezzel kapcsolatos tudását.
A rendezvényt Majoros János polgármester nyitotta meg, aki a vendégek köszöntése mellett röviden ismertette Mezőkeresztes, ezen belül pedig a helyi művelődés történetét is. Brézai Zoltán kulturális koordinátor program ismertetője után számos előadáson bővíthették szakmai ismereteiket a résztvevők.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Riporter


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com