Testületi ülést rendeztek Mezőnyárádon
Írta: Eleven Televízió   
2015. március 02. hétfő, 17:59

Testületi ülést tartottak Mezőnyárádon február 27-én 16 órától, a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében.
Összesen 6 napirendi pontot vitattak meg a képviselők.
Elsőként az adósságot keletkeztető ügyletek saját bevételeiből való fedezésével kapcsolatos határozatot fogadta el a testület egyhangú igennel. Ennek lényege, hogy a törvény szerint a képviselő-testületek a saját adóbevételek erejéig vállalhatnak olyan ügyleteket, amelyek esetlegesen adósságot keletkezethetnek az önkormányzat gazdálkodásában. Az erről szóló határozatot a szabályozás értelmében az éves költségvetés elfogadása előtt el kell fogadnia a testületnek.
Ebben az évben körülbelül 28,5 millió forint lesz az előzetes számítások alapján a helyi adóbevétel, így a határozatba ez a szám került be. 

Hirdetés_______________________________________________________________________
 

A 2.napirend az önkormányzat 2015.évi költségvetésének elfogadása volt. A képviselők már előzetesen tárgyaltak a részletekről egy korábbi ülésen. A bevételeket mintegy 161,2 millió forintban, a kiadásokat pedig mintegy 165,8 millió forintban határozták meg. A két összeg közötti különbséget fejlesztési hitelként irányozták elő erre az évre.
Képviselői hozzászólásként az előző években kötött szerződések felülvizsgálatának szükségessége merült fel, valamint az önkormányzati beruházásokról, munkákról előre, megfelelő időben való tájékoztatás kértek a testületi tagok.
A testület egyhangú igennel megszavazta a beterjesztett költségvetést.
A 3. napirendi pontban utcanév változtatásokról döntött a testület. Erre egy törvényi előírás miatt volt szükség, amely kimondja, hogy az önkényuralmi rendszerekhez kötödő közterület neveket meg kell változtatni.
Az érintett utcák lakóinak véleményt kikérve, javaslatokat kérve döntöttek a képviselők, azt követően, hogy a lakókkal megszavaztatták utcájuk új nevét. A Zalka Máté utcát Mandula utcára keresztelték át, míg a Vörös Hadsereg utcát ezt követően Viola utcának hívják majd.
Az érintett utcák lakóinak az önkormányzat részletes tájékoztatót küld majd a névváltozás miatti teendőkről. Az iratcserék díjmentesek lesznek, az új lakcímigazolványokat a hivatalban lehet majd átvenni, viszont a gépkocsi tulajdonosoknak fel kell keresnie az okmányirodát a módosítás átvezetése miatt. A közműszolgáltatókkal, az egyes állami szervekkel az önkormányzat veszi fel a kapcsolatot a névváltozás kapcsán.
A testület egyhangúlag megszavazta a határozati javaslatot.
A 4.napirendi pontban az egészségügyi járó- és fekvőbeteg ellátás területi ellátási kötelezettségének módosításához járultak hozzá egyhangú igennel a képviselők. A környező településekkel együtt ugyanis annak érdekében tesznek lépéseket, hogy az egri Markhot Ferenc Kórház helyett minden ellátás tekintetében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház biztosítsa az ellátást. Mezőnyárád is érintett, mivel a neurológiai ellátás kapcsán Egerbe kellett utaznia a lakosoknak.
Az 5.napirendi pontban a szociális rendelet megvitatása, az egyes ellátások feltételeinek és összegeinek megállapítása és a rendelet elfogadása várt a képviselőkre.
Március 1-jével ugyanis átalakult a szociális támogatási rendszer; a változtatásokkal több segélyezési forma megszűnt, átalakult, új elnevezést kapott vagy máshonnan lesz igényelhető, mint eddig. A változtatások után szociális támogatásokat két helyről kérhetnek majd az érintettek: egyrészt a járástól, másrészt a helyi önkormányzattól; előbbitől a jövedelemkompenzáló, míg utóbbitól a kiadáskompenzáló támogatások igényelhetők.
Március 1-jével valamennyi korábbi önkormányzati támogatási és segélyezési forma megszűnik és egységes elnevezést kap, melynek neve települési támogatás. Ennek a - kiadáskompenzáló célú - támogatásnak a keretében az önkormányzatok szabadon dönthetnek arról, milyen élethelyzetekre adnak támogatást.
Az ülésen a testület elfogadta azokat a támogatási formákat, és az azokhoz tartozó feltételrendszert és összeghatárokat, amely alapján március 1-étől megállapításra kerülnek pénzbeli és természetbeni települési támogatások, illetve a szociális alapszolgáltatások.
Megállapodtak abban is, hogy a kérelmeket a szociális bizottság bírálja el.
A Mezőnyárádon elfogadott támogatási formákról hamarosan részletes összeállítást olvashatnak a Nyárádi Krónikában illetve televíziónk honlapján, ezeket most terjedelmi okok miatt nem tudjuk részletezni, viszont a Polgármesteri Hivatalban minden érintett számára felvilágosítást és segítséget tudnak adni.
(az elfogadott szociális rendelet megtekinthető Mezőnyárád honlapján, ide kattintva - szerk.)
A rendelet értelmében Mezőnyárádon is létrejön a szociális kerekasztal, amely évente legalább egy alkalommal kötelezően ülésezik a szociális bizottság elnökének vezetésével. A kerekasztal tagja lesz az iskola és óvoda, valamint a mozgáskorlátozott egyesület egy-egy képviselője, valamint a védőnő.
A testület a szociális rendeletet egyhangú igennel fogadta el.
A 6. napirendi pontban, az időszerű feladatok között szó esett arról, hogy költségtakarékosságból a nagy terjedelmű előterjesztéseket ezentúl elektronikus úton, e-mailben kapják meg a képviselők. Szóba került a március 15-ei megemlékezés időpontja, az iskolai ünnepségre majd az azt követő koszorúzásra március 13-án délután kerül sor.
A testület a kiadások karcsúsításáról is egyeztetett, megvizsgálják, hogy többek között a közüzemi szolgáltatások díját, a közétkeztetés költségeit hogy tudják csökkenteni. Ezen felül az adótartozások behajtását is kérték a képviselők.
Március 9-étől elindul az úgynevezett ráépülő Start munkaprogram Mezőnyárádon is. A december 31-ig tartó időszakra, 16 millió forintos támogatással 15 ember foglalkoztatása, és az ehhez kapcsolódó költségek fedezése vált lehetővé. A közfoglalkoztatottak felújításokat, karbantartási munkákat végeznek, fát telepítenek illetve szint építenek a korábban beszerzett eszközöknek.
A hosszabb idejű közfoglalkoztatásra irányuló pályázat jelenleg elbírálásra vár a minisztériumban.
Az ülés végén vita bontakozott ki a testület tagjai között. Szóba került, hogy a polgármester és az önkormányzat időben egyeztessen a képviselőkkel, hogy véleményüket, javaslataikat ő is elmondhassák.

 
 

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com