Farsangoltak az ábrányi iskolások
Írta: Eleven Televízió   
2015. február 26. csütörtök, 17:59
Idén is telt ház volt február 20-án a bükkábrányi iskola tornatermében, ahol 16 órakor kezdődött az idei farsangi mulatság, amit a hagyományokhoz híven az iskola diákönkormányzata szervezett.
Ez alkalommal is a 8. osztályosok tánca nyitotta meg a kellemes kikapcsolódást nyújtó rendezvényt. Nem egyéni jelmezbemutatóra került sor, hanem minden osztály egy-egy külön vidám műsorszámmal készült az eseményre, természetesen a műsor jellegének megfelelően beöltözve.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A sokrétűségre jellemző, hogy a Déli-sark pingvinjei mellett feltűntek például az FBI bűnüldözői és Superman, vagy éppen a távolkeleti harcművészek és gésák is. Az első-hatodik osztály műsora után a tombola nyeremények kisorsolásán izgulhattak a gyerekek, majd ez után léptek színpadra a hetedikesek, mivel műsoruk jellege miatt meg kellett várni a besötétedést.
A zsűri által meghozott eredményeket Derekasné Orosz Andrea az intézmény igazgatója ismertette, amely nem is annyira a rangsorolásból állt, sokkal inkább egy-egy "leg"-es jelzővel tüntettek ki az elbírálók minden egyes produkciót. Az eredményhirdetés után este kilenc óráig szólt a disco zene, ahol kicsik és nagyok kedvükre mulathattak.
 
A zsűri döntése alapján a következő "LEG"-ek születtek:

1. osztály: Legbájosabb jelmezes műsorszám
2. osztály: Legmesésebb műsorszám
3. osztály: Legfergetegesebb műsorszám
4. osztály: Legötletesebb műsorszám
5. osztály: Legegzotikusabb jelmezes műsorszám
6. osztály: Legvagányabb műsorszám
7. osztály: Leglátványosabb műsorszám
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com