Farsangoltak a mezőkeresztesi óvodások
Írta: Eleven Televízió   
2015. február 07. szombat, 12:14
Február 6-án a délelőtti órákban a Mezőkeresztesi Harmatcsepp Napközi Otthonos Óvoda püspöki óvodásai farsangi mulatságon vehettek részt. Ezúttal a Virág csoport készült műsorral: egy kis télűző főzőcskével elkergették a telet, nagyon várva már a tavaszt. Az előadást követően a gyerekek mindkét csoportból egyenként is bemutatkoztak és bemutatták jelmezeiket.
A jelmezesek felvonulása után meglepetés várt a kicsikre. Bohócok érkeztek a csoportszobába, vidámságot csempészve a farsangi hangulatba.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Másnap február 7-én a József Attila úti óvoda gyermekei is farsangi mulatságon vehettek részt a Művelődési Házban. Ezúttal a Méhecske-csoport készült műsorral: műsoruk címe Maszkabál. Előadásukat követően a gyerekek egyenként is bemutatták jelmezeiket. Ezt követően a másik három csoport jelmezesei is felvonultak és bemutatkoztak. Végül kötetlen formában folytatódott a program: volt, aki táncolt, volt, aki játékos vetélkedőkön vett részt. Ami azonban biztos, hogy az összes gyerek önfeledten, boldogan szórakozott ezen a napon , ahol a tombolával még értékes nyereményeket is megnyerhettek a szerencsések.
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com