Emberölés Mezőkeresztesen: elfogták a tetteseket
Írta: Eleven Televízió   
2015. január 13. kedd, 10:31
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába  2015. január 12-én 19 óra 10 perckor érkezett telefonos bejelentés, hogy egy mezőkeresztesi családi házban idegen, „gyanús külsejű” személyeket láttak mozogni.
A járőrök a bejelentést követően haladéktalanul a helyszínre mentek, ahol a ház 66 éves tulajdonosának holttestére bukkantak. Az ügyben elvégzett szemle adatai alapján a férfi bűncselekmény áldozata lett, akit támadói olyan súlyosan bántalmaztak, hogy a helyszínen elhalálozott.
A bevezetett forrónyomos intézkedések eredményeként a rendőrök a bejelentéstől számított két órán belül mindkét feltételezett elkövetőt elfogták, előállították, majd bűnügyi őrizetbe vették.
A mezőkeresztesi  36 éves F. Józseffel és 15 éves, még fiatalkorú társával szemben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.
A nyomozóhatóság előterjesztéssel él az illetékes megyei főügyészségen a terheltek előzetes letartóztatásának indítványozására.
 
(Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság)
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com