Mezőkeresztes - Felsőzsolca női kézilabda mérkőzés - összefoglaló
Írta: Eleven Televízió   
2014. december 15. hétfő, 01:00
alt
December 6.-án, az idei utolsó mérkőzésen a mezőkeresztesi női kézilabda csapat a felsőzsolcai csapattal küzdött meg. Mint ahogyan azt már megszokhattunk, mindig szinte telt ház előtt játszott a hazai csapat, és ezúttal sem volt másképp. A lelkes szurkolók megtöltötték a lelátókat, hogy bíztathassák kedvenc csapatukat.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Az első félidő elején vendég góllal indult a mérkőzés, egymás után hárommal is. A félidő első felében a keresztesi csapat sokáig nem tudott gólt szerezni, de a 11. percben mégis csak sikerült.
 
A félidő második felében már 7 ponttal vezetett a vendég csapat, keresztes hiába próbálta áttörni az igen erős védőfalat, nem akart sikerülni neki.
 
A hazai csapat hiába igyekezett mindent megtenni, a félidő végére már 7:13-ra vezetett a vendég Felsőzsolca csapata.
 
A második félidő elején sikeült egy hazai góllal indítani a mérkőzést, amire a vendég csapat részéről egy újabb góllal érkezet a válasz.
 
A félidő második felében Keresztes próbált ráerősíteni, így a mérkőzés kicsit szorosabbá vált, a két csapat felváltva lőtte egymásnak a gólokat.
 
A félidő végére azonban a hazai csapatnak nem sikerült behoznia az első félidőben összeszedett hátrányát, és végül 19:25 lett a végeredmény Felsőzsolca javára.
 
Ifj. Palatics Attila, a mezőkeresztesi csapat vezetője így nyilatkozott a mérkőzésről:
"Hamar kialakult az öt- hat gólos különbség, amit a rutinosabb vendégek nem engedtek ki a kezükből a második félidőben. Köszönjük a támogatást mindenkinek aki szurkolt és segített a rendezésben! Folytatás márciusban!"
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com