"Újra nálunk jártak az Ovitündérek…" - tudósítás a mezőkeresztesi Szentistváni úti óvodából
Írta: Eleven Televízió   
2014. december 10. szerda, 20:48
alt
"Jobb adni, mint kapni!" Biztosan már mindenki hallotta ezt a mondást. Nincs is annál jobb érzés, ha meglepjük valami kis ajándékkal az embert és látjuk, az örömét, főleg ha gyerekeket ajándékozunk meg. Ennek szellemében a Femina csapata úgy döntött, hogy egy kis ajándékkal kedveskedne a gyermekeknek, de nem akármilyen módon.
Pályázatot
hirdetett az óvodák számára. A Femina Ovitündérek vállaltak kertészkedést, egy helység kicsinosítását, illetve, hogy játékokkal, könyvekkel lepik meg a gyerkőcöket. A pályázatban azt kellett tehát megfogalmazni, hogy minek és miért örülnének legjobban az óvodában. 500 pályázó közül nyert a mezőkeresztesi Szentistván úti óvoda!
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
alt
Tavasszal a Femina Ovitündérek pályázatot hirdettek óvodák számára. A Szentistváni úti óvoda nevelői úgy gondolták, hogy érdemes próbát tenni, és elküldeni a mi pályázatunkat. Nagy meglepetés volt számunkra, hogy közel 500 beérkezett pályázó közül a mi kis óvodánkat választották az Ovitündérek.
A nyereményünket egy egész oldalon keresztül sorolhatnám, annyi mindent kaptunk! A Femina.hu teljes szerkesztősége (25 ember) azon fáradoztak, hogy felújítsák az udvari játékainkat, kitakarították a csoportszobáinkat. Mindezt egy nap alatt, amíg mi, a Szentistváni úti óvoda dolgozói elvihettük a nagycsoportos gyerekeket Budapestre a Mini Városba, illetve a kicsiket a tiszafüredi Kalandparkba, szintén az Ovitündérek jóvoltából.
Ajándékokat is kaptunk bőven! A csoportszobákba új szőnyegeket kaptunk, új kisbútorokat, sok játékot, mesés könyveket, és finomságokat. Egy hónapja újra megcsörrent az óvoda telefonja. A Femina Ovitündérek jelentkeztek ismét. A Főszerkesztő Asszony, Rácz Brigitta telefonált, hogy szeretnék újra megajándékozni a gyerekeketMegint megleptek minket! Sok játékot, könyveket, konyhai eszközöket hoztak a mi kis ovisainknak. Köszönjük Femina Ovitündérek! Örülünk, hogy egy ilyen kezdeményezésnek a részesei lehettünk. Úgy érzem, hogy az Ovitündérek visszaadták a „jó emberekbe” vetett hitemet, hogy vannak még olyan jóérzésű emberek a világon, akik tenni akarnak, segíteni szeretnének a jövő generációján. Akik nem csak beszélnek a jó dolgokról, hanem képesek áldozatot is hozni is a jóért...
 
Szabó-Lukács Andrea
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com