Szakáld - Mezőkeresztes bajnoki labdarúgó mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2014. november 11. kedd, 07:51
Mezőkeresztes felnőtt csapata 2014. november 8-án szombaton idegenkörnyezetben lépett pályára, Szakáld együttese fogadta őket. A találkozó 13 órakor vette kezdetét.
A keresztesiek 6 perc elteltével már megszerezték a vezetést, Monoki Roland szerzett gólt csapatának, így egy gólos előnyre tettek szert.
A 10. percben máris 2 gólosra nőtt a vendégek előnye, Csibrik Tamás találata 0-2-re változtatta az állást.
A 21. percben a szakáldiak szépíteni tudtak, Farkas Tamás gólja révén 1-2-re változott az eredmény.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A 41. percben megszületett a 3. mezőkeresztesi gól is, Juhász Gábor találata révén 1-3-ra módosult a mérkőzés eredménye.
Az első félidő tehát 3-1-es mezőkeresztesi vezetés mellett ért véget.
A 70. percben a szakáldiaknak sikerült ismét szépíteniük, Farkas Tamás juttatta ismét a keresztesi kapuba a labdát, így 2-3-ra módosította a találkozó állását.
A 75. percben a szakáldiaknak sikerült kiegyenlíteniük, Ronkovics Zoltán találata révén 3-3 lett az eredmény.
A 80. percben azonban a keresztesiek ismét megszerezték a vezetést, Csibrik Tamás lőtte a szakáldi hálóba a labdát, így 3-4 lett a találkozó állása.
A Szakáld- Mezőkeresztes felnőtt bajnoki labdarúgó mérkőzés végeredménye tehát 3-4 lett.
 
 
További eredmények és tabella -felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv - felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
További eredmények és tabella - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 

 

Jegyzőkönyv - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com