Idén Vad László lett az „év szerelője”
Írta: Eleven Televízió   
2014. november 06. csütörtök, 09:34
Október 4-én és 5-án rendezték meg egy mezőkövesdi hotel előterében az "Év szerelője" verseny országos döntőjét, a mezőkeresztesi Hungarofék Kft. szervezésében. A versenyzők feladata az volt, hogy minél hamarabb kicseréljék a versenyre kiállított autóbusz egy oldali fékjét, miközben mindent szakszerűen, megfelelő sorrendben és minőségben végeznek el.
A megmérettetést elsősorban autóbusz- és kamionszerelők számára rendezték meg, a döntőre pedig azok juthattak el, akik megnyerték az egyes területi döntőket az elmúlt hónapok során.
Összesen 32 versenyt tartottak országszerte, főleg Nyugat-Magyarországon. A versenyzőknek túl kellett jutniuk a helyi versenyen, majd egy területi döntő következett, majd az országos döntő. Országszerte több mint 300 versenyző volt, amiből 24 jutott be az országos döntőbe.
A résztvevők sokat gyakorolnak a verseny előtt, hiszen nem csak a gyorsaság és az ügyesség számít a megmérettetésen, hanem hogy fejben meg kell lenni a szerelés teljes menetének.
A keddi megnyitót követően tartották az első fordulót, egyszerre két versenyző állt a rajthoz.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A legjobbak 6-8 perc alatt, a középmezőnyben 8-9 perc alatt teljesítették a feladatot.
Az első forduló időeredményeit aztán a szerdai fordulóban még lejjebb tornászták.
A verseny győztese Vad László lett a Somló Volán Zrt. szerelője. Második helyen Batki Szabolcs a Mátra Volán Zrt. szerelője végzett, míg a dobogó harmadik fokára Szekeres László a Bakony Volán Zrt. munkatársa állhatott.

Eredmények:

1. Vad László - Somló Volán Zrt.
2. Batki Szabolcs - Mátra Volán Zrt.
3. Szekeres László - Bakony Volán Zrt.
4. Tamás József - Borsod Volán Zrt .
5. Bohus Péter - Vértes Volán Zrt.
6. Buga János - Waberer's International Zrt.
7. Misurda Gergő - Agria Volán Zrt.
8. Eichardt Róbert - Vértes Volán Zrt.
9. Tóth Imre - Zala Volán Zrt.
10. Kalácska Gábor - Volánbusz Zrt.
11. Nagy Attila - Jászkun Volán Zrt.
12. Bodor Ernő - Waberer's International Zrt.
13. Szűcs Tamás - BKV Zrt.
14. Rosta Róbert - Balaton Volán Zrt.
15. Veres György - Autó-Univerzál Kft.
16. Barna János - Hajdú Volán Zrt.
17. Sélei István - BKV Zrt.
18. Láda András - Szabolcs Volán Zrt .
19. Berlinger Rajmund - Gemenc Volán Zrt.
20. Pintér Károly - Fővárosi Közterület-Fenntartó Zrt.
21. Molnár Ferenc - Inter Tan-Ker Zrt.
22. Tóth Imre Ákos - Flott Trans Kft.
23. Budavári Zoltán - BKV Zrt.
24. Dorn Zoltán - Fővárosi Közterület-Fenntartó Zrt.

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com