Takarékossági Világnap - ünnepség Szentistvánon
Írta: Eleven Televízió   
2014. november 03. hétfő, 16:10
1924-ben ünnepelték először a Takarékossági Világnapot, ebben az évben tehát 90 éves maga az emléknap. Ebből az alkalomból október 27-én a szentistváni művelődési házban került sor a Takarékszövetkezetek B.A.Z. Megyei Szövetségének rendezvényére.
A Himnusz eléneklése után Kuzmi István a Borsod Takarék elnök-ügyvezetője köszöntötte a résztvevőket, majd Szentistván polgármester asszonya Dr. Pusztai-Csató Adrienn külön is köszönetet mondott a mezőkeresztesi székhelyű szövetkezetnek az önkormányzat pénzügyeinek vezetéséért, valamint kiemelte: fontosnak tartja a pénzintézet és a község közötti együttműködést.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Varga Antal az Országos Takarékszövetségi Szövetség ügyvezető-igazgatója ünnepi beszédében visszatekintett az elmúlt évek fejlődésére és külön is kihangsúlyozta: óriási dolognak tartja, hogy a szövetkezetek nem vettek részt az egyre nagyobb botrányt generáló, szégyenteljes deviza hitelezésben, így nem csapták be ügyfeleiket.
Az ünnepségen húsz dolgozót is kitüntettek, ezzel fejezve ki a munkájuk és kitartásuk miatti elismerést, megköszönve a szövetkezetekért hozott áldozatot.
A kitüntetések átadása után a színházteremben a Gyöngyös-Bokrétás Hagyományőrző Egyesület és a Szentistváni Néptánc Csoport szórakoztatta dalos, táncos műsorral a résztvevőket.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Riporter


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com