Közmeghallgatás Mezőkeresztesen
Helyi Hírek (2014.) - Mezőkeresztes
Írta: Eleven Televízió   
2014. november 01. szombat, 10:55
Október 10-én 18 órától Mezőkeresztes Önkormányzata közmeghallgatásra várta az érdeklődő lakosokat a Művelődési Házba. A nyilvános testületi ülésen a Képviselő Testület mellett szép számban vettek részt érdeklődő lakosok is. Miután a város polgármestere köszöntötte a megjelenteket, visszatekintett az elmúlt négy esztendőre, a beszámolóban több témát is érintett.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A városvezetés munkájáról elhangzott, hogy minden évben eddig jóval a tervezettet meghaladó számban ültek össze a képviselők, az üléseken pedig rengeteg határozat és rendelet született. Az idei évben is közel 10.000 ügyirat keletkezett. A város népességi mutatói továbbra is kissé szomorú képet festenek. Összességében jóval meghaladta a születéseket a hálálozások száma. Ha ez a tendencia a jövőben is folytatódik akkor hamarosan a város lakossága 4000 fő alá csökkenhet, a mostani megközelítőleg 4100 -ról. Szó esett továbbá a pénzügyekről is. Ebben az évben a város mintegy 600 millió forintból gazdálkodhatott. Megemlítésre kerültek a már lezárt és nyertes pályázatok, és befejezett kivitelezések is. A testület a ciklus alatt jelentősen támogatta a civil kezdeményezéseket és a kultúra területén több hagyományteremtő rendezvényt bonyolított le. A beszámoló után a megjelent lakosoké volt a szó. Kérdés merült fel a buszmegállók padjairól, a parkolási problémákról a piacnál, a főutca fáinak állapotáról, orvosi ügyeletről, a közlekedési anomáliákról.
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com