Onga - Bükkábrány bajnoki labdarúgó mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2014. október 28. kedd, 07:26
2014. október 25-én, szombaton a Bükkábrányi Sport Club felnőtt csapata idegen környezetben lépett pályára. Ezúttal Onga együttese fogadta őket. A találkozó 14 óra 30 perckor vette kezdetét.
A találkozó első félidejében mindkét csapat előtt adódott lehetőség, ám a 32. percben az ongaiak szereztek vezetést, Varga Zsigmond találata révén egy gólos előnyre tettek szert.
Az első félidőnek 1-0-ás ongai vezetés mellett vetett véget a játékvezető.
Az 55. percben vette elő a bíró a mérkőzésen először a sárga lapot és mutatta fel Tóth Péternek szabálytalanságáért.
A 60. percben Tóth Péter újabb szabálytalanságát újabb sárga lappal figyelmeztette a bíró, így rögtön piros lapot is felmutatott neki, így az ábrányiak 10 főre fogyatkoztak.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A 62. percben az ongai Tóth Norbert szabálytalan megmozdulását figyelmeztette sárga lappal a játékvezető.
A 65. percben Borbély Gábornak mutatott fel sárga lapot a játékvezető.
A 68. percben az emberelőnyt kihasználva az ongaiak megszerezték 2. találatukat is, Román Richárd lőtt gólt, így 2-0 lett az állás.
A 81. perben három gólosra nőtt az ongaiak előnye, Galyas János gólja révén.
A 82. percben a bükkábrányiak szépíteni tudtak, Tóth Krisztián szerzett gólt csapatának, így 3-1 lett az állás.
A 85. percben az ongai Hegedűs Pál szabálytalan szerelését figyelmeztette sárga lappal a bíró.
A 87. percben az emberhátrány ellenére az ábrányiak megszerezték 2. találatukat is, Mészáros Balázs gólja 3-2-re módosította az állást.
A 93. percben még Pataki Gergő reklamálását figyelmeztette sárga lappal a játékvezető.
A hátra lévő idő már kevésnek bizonyult ahhoz, hogy az ábrányiak egyenlíteni tudjanak, így a
Onga-Bükkábrány felnőtt bajnoki labdarúgó mérkőzés végeredménye 3-2 maradt.
 

 
További eredmények és tabella -felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv - felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
További eredmények és tabella - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com