Mezőnyárád - Szakáld bajnoki labdarúgó mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2014. szeptember 30. kedd, 07:11
A dél-borsodi csoportban szereplő Mezőnyárád felnőtt csapata 2014. szeptember 27-én 16 órai kezdettel hazai környezetben lépett pályára, Szakáld csapata érkezett hozzájuk.
Az 5. percben a nyárádiak szerezték meg a vezetést, Német Róbert találata révén.
A 18. percben a nyárádiak a szakáldi Pinczés Dávid öngólja révén két gólosra növelték előnyüket.
A 23. percben a szakáldiaknak sikerült szépíteniük, Sóvári Gergő lőtt gólt, így 2-1 lett az állás.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A nyárádiak azonban egy perc elteltével, a 24. percben Német Róbert újabb találata révén újabb gólnak örülhettek, az eredmény pedig 3-1 lett.
A 28. percben Német Róbert szerzett gólt ismét csapatának, találata révén 4-1-re változott a mérkőzés állása.
A 33.percben Péli Attila talált be a nyárádi kapuba, 4-2-re módosítva az eredményt.
A 44. percben újra szakáldi gól született, miután a játékvezető büntetőt ítélt a javukra, és a 11-est Fehér Jánosnak sikerült értékesíteni, így 4-3 lett az állás, amely állás egyben a félidei eredmény is maradt.
A 46. percben Sóvári Gergő találata révén a szakáldiaknak sikerült kiegyenlíteniük, 4-4-re módosult az eredmény.
A 75. percben a mérkőzés folyamán először a szakáldiaknak sikerült megszerezniük a vezetést, Farkas Tamás szerezte meg 5. góljukat, így 4-5 lett az állás.
A hátra lévő időben a nyárádiaknak pedig már nem sikerült kiegyenlíteniük, így a Mezőnyárád – Szakáld felnőtt bajnoki labdarúgó mérkőzés végeredménye 4-5 maradt.
 
 
További eredmények és tabella -felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv - felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
További eredmények és tabella - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com