Nyitott Templomok Napja
Írta: Eleven Televízió   
2014. szeptember 15. hétfő, 08:25
Az Ars Sacra Fesztivál keretén belül minden év szeptemberének harmadik szombatján megnyílnak a különböző egyházak templomai és színes kulturális programokkal helyenként toronymászással várják az érdeklődőket. Bemutatják a templom építészeti, művészeti értékeit, előadásokat, beszélgetéseket, gyerekprogramokat, filmvetítéseket, kiállításokat szervezzenek a Nyitott Templomok Napján.
Szeptember 19-én pénteken délután templomtorony járással várják az érdeklődőket a Mezőkeresztesi Magyarok Nagyasszonya templomban, valamint gyermekrajzokból összeállított kiállítás is megtekinthető lesz.
Másnap szombaton 10 órától Mezőnyárádon gyertyamerítés Tardon aszfaltrajz várja a kicsiket és nagyokat egyaránt.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Szintén Mezőnyárádon lesz még fotókiállítás a templomkerítésen, a templomban helyi egyháztörténeti kiállítása is megnyitja kapuit, mely egész héten látható lesz.
Délután 3 órától 5 óráig Mezőkeresztesen Bibliaolvasással várják az érdeklődőket, majd Gyüre Bálint orgonakoncertje lesz hallható.
6 órától Tardon kezdődik a szentmise, utána pedig virrasztás, közös ima gyertyafénynél egészen hajnalig.
7 órától Mezőnyárádon a Romtemplomtól gyertyás felvonulás a templomhoz. Zenés áhítat versekkel, imákkal, képekkel.
Vasárnap reggel fél 9-től Mezőkeresztesen gitáros szentmise, utána pedig a rajzpályázatok eredményhirdetése.
10 órától ünnepi szentmise Mezőnyárádon fél 12-től pedig Tardon.
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com