Bőcs - Bükkábrány felkészülési mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2014. július 29. kedd, 06:18
alt
A Bükkábrányi Sport Club felnőtt csapata 2014. július 19-én, szombaton 18 órától idegen pályán játszott felkészülési mérkőzést Bőcs felnőtt csapata ellen.
A bükkábrányiak a 18. percben szerezték meg a vezetést, így egy gólos előnyre tettek szert.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

Az első félidőben a hazai együttes hiába próbálkozott, törekvéseik a gólszerzésre nem jártak eredménnyel, és a bükkábrányiak sem növelték tovább előnyüket, így az első félidő 1-0-ás ábrányi vezetés mellett ért véget.
A 2. játékrészben mindkét csapat előtt adódott lehetőség. A bőcsieknek a 2. félidő végén, a 80. percben sikerült kiegyenlíteniük, így 1-1-re változott a találkozó állása.
A hátra lévő idő pedig már kevésnek bizonyult a gólszerzéshez, így a Bőcs-Bükkábrány felkészülési labdarúgó mérkőzés végeredménye 1-1 lett.

 
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com