Kemény munka, sok edzés: ezüstérem a jutalom
Írta: Eleven Televízió   
2014. június 28. szombat, 08:48
Pénteken zajlott a Bükkábrányi SC utánpótlás csapatainak évzáró bankettje. Az U15, U17 és U19-es korosztályokat megterített asztal várta a sportöltőző mellett. Az üstben már elkészült a bográcsgulyás ami kiosztásra várt.
Elsőként Kovács Attila a BSC elnöke idézte fel a szezon fontosabb mozzanatait, és ejtett pár szót a jövőt illetően is. Az U15-ös korosztály végi a bajnokság ideje alatt versenyben volt az aranyéremért, végül az előkelő második helyen végeztek. Ennek eredményeképpen Bodzán Antal a község alpolgármestere gratulált a csapatnak és osztotta ki az ezüstérmeket. Az érmek mellé oklevél és kupa is dukált a jól megérdemelt munkáért. Az átadás után minden résztvevő elfogyasztotta az edzők által készített gulyást.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com