Ballagás a mezőkeresztesi óvodákban - Szentistváni út
Írta: Eleven Televízió   
2014. június 10. kedd, 10:59
Elballagtak az óvodából a legnagyobbak a mezőkeresztesi Szentistváni úti óvodából is. Az ünnepség elején Czirják Károlyné óvodavezető köszöntötte a gyerekeket és a vendégeket, illetve megköszönte két ballagó gyermek édesanyjának munkáját, akik az elmúlt években sokat tettek az óvodai közösségért.
Ezután legkisebbek műsora következett "Játékba hívogató" címmel: verseikkel, táncukkal vidám hangulatot teremtettek. A ballagók egy nagy műsorral készültek: egy lakodalom egész napi eseményeit mutatták be, a készülődéstől a kikérőn át egészen a táncos mulatságig, gyermeki humorral fűszerezve.
A nagyok után ismét a kicsik következtek: elbúcsúztak ballagó társaiktól, majd a nagycsoportosok szintén a búcsú jegyében és az iskolával kapcsolatban szavalták verseiket.
Az óvónéniknek egy kis meglepetéssel készültek a nagycsoportosok, majd a köszönet jeleként virágokat adtak át. Ezután már igazán eljött a búcsú ideje, először átbújtak a 6-oson a ballagók, majd körbejárták az óvodát, énekelve, könnyes szemmel.
Végül az óvodába maradó társaikkal együtt
elfogyasztották ünnepi uzsonnájukat.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com