Korszerűsítik az orvosi ellátást Ongán
Írta: Eleven Televízió   
2014. május 28. szerda, 17:06

Elkezdődik az „Egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés területi esélykülönbségének csökkentése Ongán” című, ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0108 azonosítószámú projekt megvalósítása.
Onga önkormányzata pályázatát támogatásra érdemesnek ítélték az egészségügyi ellátás színvonalának javítása céljából és a lakóhely-közeli hozzáférés biztosítása érdekében meghirdetett, a leromlott infrastruktúra fejlesztésére és szükséges eszközeinek beszerzésére irányuló kiíráson, így a településen megvalósulhat a tervezett egészségügyi alapellátásokhoz kapcsolódó korszerűsítés, mellyel a lakosság számára hozzáférhetővé válnak a megfelelő infrastrukturális ellátottsággal rendelkező, I. körzethez tartozó egészségügyi intézmény közszolgáltatásai.
Ongán az I. sz. háziorvosi rendelő épületében jelenleg is működik felnőtt háziorvosi és védőnői szolgáltatás, azonban az ingatlan nem felel meg a támasztott követelményeknek, illetve az eszközök, informatika és bútorzat terén mutatkozik hiányosság. A fejlesztési program: eszközbeszerzéssel és a meglévő épület felújításával, átalakításával, bővítésével a rendelő előírásoknak megfelelő kialakítása, az intézmény korszerűbb, hatékonyabb, biztonságosabb és energiatakarékosabb üzemelése érdekében. Eszközbeszerzés külön a védőnőnek, külön a háziorvosnak, illetve a tanácsadó komfortosításához bútorzat; a teljes körű akadálymentesítéshez indukciós hurokerősítő berendezés beszerzése, valamint informatikai és infokommunikációs korszerűsítés is tervezett.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

A projekt célja a helyi lakosság számára elérhető definitív ellátás nyújtására képes intézmény létrehozása, a gyógyító eljárások közelebb vitele a lakossághoz, továbbá az, hogy az alapellátás fő funkciója, a megelőzés és a szűrés javuljon, illetve a településen felújított, energiatakarékosan, költséghatékonyan működő háziorvosi és védőnői szolgáltatás működhessen, amely elősegíti a lakóhelyhez közeli alapellátások minőségének javulását, a családorvosi szerepkör megerősítését és az esélyegyenlőség érvényesülését.
A projekt hozzájárul a végleges és minőségi alapellátás – háziorvosi, védőnői - biztosításához a korszerű és hatékony feltételrendszerek megteremtéséhez (épület, gép-eszköz, IT).
A 2013. szeptemberi ROP IH támogatói levele után Onga Város Önkormányzata, mint kedvezményezett
2013 októberében aláírta a projekthez tartozó Támogatási Szerződést. A közbeszerzési eljárás lefolytatása után a vállalkozóval (Novient Kft.) a projekt kivitelezésére / kiviteli tervezésére vonatkozó szerződés megkötésére 2014. május elején került sor.
Az Új Széchenyi Terv Észak-Magyarországi Operatív Program keretén belül az ÉMOP-4.1.1/A-12 Egészségügyi alapellátás, egészségházak és járóbeteg-szakellátás fejlesztése tárgyú felhívásnak köszönhetően megvalósuló közel 60 millió forintos beruházáshoz 100%-os támogatást kapott a város. A projekt a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft., mint Közreműködő Szervezet segítségével valósul meg.
 

 



 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com