Kihívás Napja Bükkábrányban
Írta: Eleven Televízió   
2014. május 28. szerda, 17:59
Ismét becsatlakozott Bükkábrány a Kihívás Napi rendezvénybe május 24 -én. A hagyományokhoz híven hajnali focival kezdődött a program, most először a műfüves pályán. Közben pingpong és darts várta az érdeklődőket.
A Kihívás Napi települési program fő helyszíne az általános iskola volt.
7 óra 45 perctől reggeli tornával kezdték tanulók-pedagógusok-szülők a napot. Délelőtt a 20 perces szünetekben teljesítették a 15 perces sportaktivitásokat, melyben az öreg diákok is segítettek. Az idén a harsányi iskola is meghívást kapott a sportprogramokra. Kézilabda és futballmérkőzéseken mérték össze ügyességünket, majd este családi sorversenyen találkozott a két iskola ismét.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A Bükkábrányi Rendőrörs munkatársa kerékpáros ügyességi pályán tesztelte a tanulók ügyességét. A Decatlon Sportáruház támogatásának köszönhetően rollerekkel, ütős játékokkal, sportolhattak egész nap a kicsik és a nagyok. Az önkormányzat csocsót és trambulint biztosított a gyerekek számára, valamint biztosította a harsányi iskolával közös programoka a személyszállítást.
Kora délután a szülői munkaközösség jóvoltából óriás légvár csúszdán játszottak a gyerekek. Czudar Viktor és Czudarné Balogh Helga szülők íjászkodással várták a gyerekeket. Duatlonba is nevezhettek a felsősök. A kánikulában megtelt az iskolaudvar vidám gyereksereggel. Délután az óvodások is bekapcsolódtak a programokba, illetve az iskola területén jóga, torna és zumba is várta a mozogni vágyókat.
Főző verseny is megrendezésre került ahová lecsó alapú ételekkel lehetett nevezni. Végül hat csapat fogadta el a meghívást. A három tagú zsűri értékelése alapján első lett az Önkormányzat csapata, Lecsós nokedli vadmalaccal fantázia nevű ételével. Második helyen végzett a FŐNIX Egyesület csapata, lecsós tokány bulgurral fantázia nevű ételével. Harmadik lett Szemünk Fénye 2. számú Gasztrocsoport Ábrányi Hurgonya nevű ételével.
A sok munka meghozta gyümölcsét, hiszen immár nem először saját kategóriájában első helyezést ért el Bükkábrány a Kihívás Napi versengésen.
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com