Tiszapalkonya - Mezőnyárád bajnoki labdarúgó mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2014. május 20. kedd, 06:27
Mezőnyárád felnőtt csapata 2014. május 17-én, szombaton idegen környezetben lépett pályára, ezúttal Tiszapalkonyára otthonába utaztak. A Tiszapalkonya-Mezőnyárád felnőtt labdarúgó mérkőzés 17 órakor vette kezdetét.
A 14. percben a hazaiak megszerezték a vezetést, Barna Dezső szerzett gólt csapatának, így egy gólos előnyre tettek szert.
A 21. percben a nyárádiaknak sikerült kiegyenlíteniük,
Hegyi Tamás gólja révén 1-1 lett az eredmény.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A 33. percben a tiszapalkonyaiak ismét átvették a vezetést, Farkas Szilárd lőtt gólt, így 2-1-re változott a mérkőzés állása.
A 40. percben kétgólosra nőtt a palkonyaiak előnye, Farkas Szilárd lőtt ismét gólt, így 3-1 lett az állás.
A második félidőben, a 48. percben megszületett a 4. hazai találat is, Farkas Szilárd volt eredményes, gólja révén 4-1 lett az eredmény.
Az 53. percben Farkas Szilárd könyvelhetett el újabb gólt, amely találat csapata 5. gólja volt.
Az 59. percben újra Farkas Szilárd talált be a nyárádi kapuba a mostani találkozón immár negyedszer, az eredmény pedig 6-1 lett.
A 61. percben Földi Bence iratkozott fel a góllövők névsorába és szerzett gólt, így 7-1-re változott a találkozó állása.
A 72. percben Nótár Emil szerezett gólt csapatának, így 8-1-re módosult a mérkőzés eredménye.
A 74. percben Farkas Szilárd volt eredményes, így 9-1 lett az eredmény.
Az 81. percben Farkas Andrásnak sikerült megrezegtetni a nyárádiak hálóját, így 10-1 lett az állás.
A 84. percben újra Farkas András szerzett gólt ismét csapatának, így 11-1-re változott a találkozó eredménye.
A 89. percben a nyárádiaknak sikerült szépíteniük,
Guti Dávid találata révén 11-2-re módosult az eredmény és egyben ez maradt a végeredmény is.
 
 
További eredmények és tabella -felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv - felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
További eredmények és tabella - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
  Jegyzőkönyv- ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com