BioSzentandrás: kitűnő példa, hogyan boldogulhat egy magára hagyott közösség
Írta: Eleven Televízió   
2014. május 13. kedd, 15:25

Egy egyedülálló falu, egy egyedüálló közösség mutatkozott be jó példaként a térségünk települései számára május 7-én Mezőkeresztesen. A mindössze 445 lelkes Hernádszentandrás, a Miskolctól 35 kilométerre, a valamikor virágzó, földművelésből élő kis falu áldozatul esett a rendszerváltásnak: az ott élők nagy része munka nélkül maradt.
Ahogy a település polgármestere, Üveges Gábor korábban megfogalmazta, éveken keresztül bíztak benne, hogy valaki vagy valakik gondolnak rájuk. De hiába várták kívülről a segítséget,
a megoldás – mint mindig – helyben született meg.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 Az elmúlt néhány évben a település egy Európa-szerte ismert és elismert programot, a BioSzentandrást keltette életre és töltötte meg élettel a szó szoros értelmében. Egy uniós program segítségével 25 ember, 25 család jövőjét, közvetve pedig az egész falu életét megváltoztatta ez az ötlet: az elnyert támogatást arra fordították, hogy megtanulják a biogazdálkodást, és ahogy fogalmaznak "általa visszatérjenek ahhoz az életformához, mely a térség egészének boldogulását jelentette évszázadokon keresztül."
Egy, a helyi növénykultúrára alapuló mintagazdaságot hoztak létre, majd pár hónapra rá egy BioKonyhát is avattak.
2013 tavaszára Hernádszentandrás az északi régió egyik legnagyobb öko gazdaságává vált, mely a közösség életének megváltoztatása mellett szemléletet is formált: a tevékenységükkel rácáfoltak arra, hogy a bio élelmiszer csak a kiváltságosok privilégiuma lehet.
Kezdeményzésük nonprofit jellegéből és az ötletgazdák céljához ragaszkodva, több olyan progamelemet - a Nyitott Kert és Hűség Programot - hívtak életre, amelyek a halmozottan hátrányos helyzetű település és térség lakói számára is elérhetővé tették a hamisíthatatlan vidéki, ökológiailag ellenőrzött keretek között termelt zöldséget.
Munkájukat számos helyen elismerték, de az egyik legnagyobb elismerés az, hogy a bio kultúra megmozgatta a civil szférát is: ahogy írják, "a településen nem látni olyan portát, amelyet ne művelne a tulajdonosa. Az asszonyok fiókjaiból előkerültek a nagymamák régi receptjei, így a faluba érkező vendégek, a kiállítások, fesztiválok látogatói a BioSzentandrás standon nemcsak a bio idényzöldséget, hanem Szentandrás Ízeit is kóstolhatják."
BioSzentandrás a beszállítója Magyarország legjobb vidéki étterme címet elnyert encsi Anyukám Mondta Étteremnek is.
A közfoglalkoztatás adta lehetőségeket is becsatornázva 2013-ban egy nagyobb lépést tettek előre. Két és fél hektár a művelésbe vont területük, hat nagylégterű, három kislégterű fóliasátorban termelik tavasz óta a zöldségeket. Megoldották a fóliák fűtésének a környezetbarát rendszerét, a tároló kapacitásra újabb pincéket vontak be.  Nőtt a termékkínálatuk, az idén 25 féle zöldséget termelnek, elkezdték a fűszernövények meghonosítását, tízszeresére nőtt az eredeti francia levendula ültetvényük, a bogyós gyümölcseik is termőre fordulnak az idén.
Már 2012-ben megkezdték a feldolgozott zöldségkülönlegességek készítését, amelyhez 2013 nyarán egy feldolgozó üzem létesítésére pályáztak.
A településen szeretettel fogadják a vidéki bio élet iránt érdeklődőket. A Nyitott Kertben felnőttek, gyerekek, családok, de a biogazdálkodást célul tűzők is kapnak információkat, tájékoztatást.
A fentiekről és a jövőre vonatkozó tervekről is szót ejtett Mezőkeresztesen Varga Péter projektmenedzser. Elmondta, hogy fontos cél számukra, hogy a programban dolgozók számára hosszú távon is megélhetést jelentsen a biogazdálkodás, amely így egy közösséget hoz össze és tart egyben.

Térségünk települései számára azért lehet jó példa ez a program, mivel a tőlünk 70 km-re lévő apró település jó szívvel ajánlja fel tapasztalatait, segítségét a hozzá hasonló kistelepülések számára. A Dél-borsodi Leader Egyesület éppen ezért abban is segíteni kívánja a településeket, hogy igény esetén tanulmányutat szervez Hernádszentandrásra.

Másrészt az egyesület is várja az ötleteket, hogy a soron következő uniós tervezési időszakra vonatkozóan olyan projektjavaslatok kerüljenek előtérbe, amelyek segítik azokat a településeket, ahol már vagy foglalkoznak gazdálkodással vagy szeretnének belevágni.

Számukra létfontosságú lehet, hogy megteremtődjön a helyi szintű feldolgozás lehetősége, értékesítési csatornák alakuljanak ki, segítve ezzel a piacra jutást, így a gazdálkodás bevételi forrássá is válhat a települések számára.

A távlati cél pedig megegyezik BioSzentandrás - részben már elért - céljával: saját, jól felépített márka és működési modell alakuljon ki térségünk településein is.
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com