Jubileumi váltófutó verseny Mezőnyárádon
Írta: Eleven Televízió   
2014. április 15. kedd, 07:32
40 év, több mint 18 ezer versenyző: igazán impozáns számok egy dél-borsodi községben, Mezőnyárádon rendezett tömegsportrendezvény esetében. A verseny nemcsak a térségben egyedülálló: a szervezők ismeretei és kutatásai szerint a megyében, sőt, az országban sincs ilyen hosszú múltra visszatekintő, minden évben megrendezett váltófutóverseny. Elsőként 1974.április 4-én rendezték meg a versengést a település hosszú főutcáján, Szolnoky Jenő, a mezőnyárádi iskola akkori igazgatójának és testnevelő tanárának kezdeményezésére.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A jubileumi 40. verseny alkalmával újra az általános iskolás gyerekek százai jöttek el a versenyre, a tartalék versenyzőkkel együtt 6 iskola közel 400 diákja gyülekezett a mezőnyárádi Szederkényi Anna Tagiskola sportpályáján. Az eseményre Szolnoky Jenő lánya és családja is ellátogatott, valamint a verseny korábbi szervezői, alapítói közül is többen jelen voltak.
A versenyzőket Gallik Gábor, a verseny főszervezője köszöntötte, majd Dobay László, a versenybíróság elnöke emlékezett vissza az elmúlt 4 évtizedre.
A magyar kézilabdaélet egyik meghatározó alakja, a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatója, a tibolddaróci származású Juhász István is megtisztelte jelenlétével az eseményt. Szép emlékként idézte fel, hogy – tibolddaróci kisdiákként – maga is háromszor részt vett a versenyen és ebből két alkalommal megnyerték kategóriájukat. A mostani versenyzők számára elmondta, az egészség, a jó erőnlét kapcsán is nagyon fontos egy-egy ilyen erőpróba, és a csapatszellem építésére is kiváló, jellegéből adódóan. Végezetül, ajándékként a magyar férfi kézilabda válogatott tagjai által aláírt válogatott mezt adott át a Szederkényi Anna Tagiskolának.
Ezt követően a csapatok rajthelyre vonulásával elkezdődött a verseny. A 3-4.osztályos lányok és fiúk 10X100 méteren, az 5-6., illetve 7-8.osztályos lányok és fiúk pedig 10x150 méteren mérték össze gyorsaságukat. A gyerekek lelkesen vágtak neki a egyenként rájuk váró 100 vagy 150 méteres távnak, miközben az út mellől folyamatosan biztató szavakat kaptak a korábbi futamokban indulóktól és a nézőktől. A verseny végeztével a gyerekek visszatértek az iskola sportpályájára, illetve parkjába, ahol a pihenés mellett lovagolhattak is a Mezőnyárádi Lovasklub jóvoltából.
Ezután természetesen az eredményhirdetésre is sor került. A díjak kiosztását megelőzően Szolnoky Jenő lánya, Szolnoky Judit is szólt a jelenlévőkhöz. Családja nevében megköszönte és nagy büszkeséggel tölti el őket, hogy még mindig létezik és virágzik ez a verseny, amelyet 1999-ben az ötletgazda és alapító előtt tisztelegve Szolnoky Jenő Váltófutóversenyre kereszteltek. Köszönetük jeleként egy üveg serleget nyújtott át Szolnoky Judit a verseny főszervezőjének, Gallik Gábornak. Az egyes kategóriák győzteseit a gyerekek már verseny közben is láthatták, viszont az összesített végeredmény miatt izgulhattak a csapatok.
A 6. helyen a Tibolddaróci II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola csapata végzett, az 5.helyre a Bükkábrányi Arany János Általános Iskola tanulói „futottak be”. 4.helyezést ért el a Mezőkövesdi Bárdos Lajos Tagiskola, a dobogó harmadik fokára pedig a Mezőkövesdi Szent Imre Tagiskola csapata állhatott. A házigazda Mezőnyárádi Szederkényi Anna Tagiskola kiegyensúlyozott teljesítménnyel a 2.helyet szerezte meg, az összetett versengés győztese a Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola csapata lett, aki az elmúlt években több alkalommal is a legjobbnak bizonyultak és tavaly a győzelmi sorozatuk eredményeként a kupát is kiérdemelték.
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com