Az év első testületi ülése Bükkábrányban
Helyi Hírek (2014.) - Bükkábrány
Írta: Eleven Televízió   
2014. február 03. hétfő, 15:09
Először ülésezett idén Bükkábrány község képviselő-testülete. A január 28-ai testületi ülésen négy napirendi pontot vitattak meg.
Elsőként
a 2014. évi költségvetés első körös tárgyalására került sor. Az idei büdzsé tervezett kiadási és bevételi adatait Szalai Szabolcs polgármester ismertette. A kiadási oldalra az idén közel 407 millió forintot állítottak be, a bevételi oldalon mintegy 367 millió forint szerepel. A két összeg különbözetét a tavalyról áthozott pénzmaradvány fedezi, így a költségvetést hiány nélkül tervezik.
A bevételek tekintetében a polgármester elmondta, hogy az iparűzési adónál 10%-os csökkenéssel számoltak, továbbá a gépjárműadó - helyben maradó 40%-a - esetében is némi csökkenés várható. A térítési díjak nem emelkednek, a szemétszállítás esetében a szolgáltatóváltás némi díjcsökkenést is eredményezett.
Hirdetés_______________________________________________________________________

Vannak pályázatok, amelyek befejezése vagy elszámolása áthúzódik erre az évre. Az idei évben is több beruházást tervez megvalósítani az önkormányzat saját forrásból ill. uniós támogatás segítségével. Az óvoda bővítését a Belügyminisztérium támogatásával valósítják meg, továbbá a kerti hulladék komposztálása kapcsán elnyert tárolóerények beszerzése is megtörténik majd, utóbbi egyébként pályázati támogatásból valósul meg.
Folytatódnak az útfelújítások, útkarbantartások: erre 10 millió forintot határoztak meg. A felújítandó utakat, útszakaszokat hamarosan meghatározzák.
A felső temető felújítása kapcsán 5 millió forintot állítottak be a költségvetésbe. Megmarad az első lakáshoz jutók támogatása, szociális célokra - a tavalyi évhez hasonlóan - 21 millió forintot állítottak be. A rendezvények megvalósítására az idén is 7 millió forintot szánnak, a hulladékgazdálkodási társulás hozzájárulására, a civil szervezetek támogatására, a bányász emlékház üzemeltetésére és egyéb támogatásokra 7,5 millió forintot állítottak be. A településüzemeltetéssel kapcsolatban 17,7 millió forintot állítottak be, ebből fedezik például a gépkocsi karbantartásokat, a monitoringkutak üzemeltetését, vagy éppen a hóeltakarítást.
Az önkormányzathoz tartozó két intézmény, az óvoda és a bölcsőde kiadásaira mintegy 58 millió forintot, a közös önkormányzati hivatal fenntartására pedig közel 42 millió forintot állítottak be.
A tervezet a képviselők egyhangúlag megszavazták.
A 2.napirendi pontban több helyen módosították a közművelődési rendeletet, mivel az elmúlt időszakban több intézménynél is fenntartó váltás történt, így szükséges volt ezeket módosítani, a helyi rendeletbe átvezetni. Továbbá több esetben az intézmények hivatalos nevét is módosították. A képviselők egyhangú igennel elfogadták az előterjesztést.
A 3. napirendi pontban az ivóvíz és csatornaszolgáltatás ráfordításainak csökkentésére benyújtandó támogatási igényhez szükséges dokumentumok átadása kapcsán fogadták el a benyújtott javaslatot a képviselők egyhangú igennel.
A polgármester elmondta, hogy ami fejlesztési támogatást kap a település, azt helyben kell majd felhasználnia az üzemeltetést végző cégnek, ezért ki kell majd választani azokat a szakaszokat, ahol sokszor volt és van csőtörés, vagy ahol elöregedett eternit csövek vannak még a földbe. Tavaly egyébként mintegy 6,5 millió forint támogatást kapott az önkormányzat, ám ekkor még nem kötelezhették a szolgáltatót arra, hogy ezt úgymond helyben költse el. A képviselők ebben az esetben is egyhangú igennel szavaztak.
A 4. napirendi pontban, az indítványok, javaslatok között a polgármester terjesztette be azt az együttműködési megállapodást, amelyet Vatta önkormányzatával köt Bükkábrány önkormányzata. Ennek lényege, hogy a közös önkormányzati hivatalt - melynek gesztora Bükkábrány - meg kell hatalmazni arra, hogy a települések intézményeinek gazdálkodását is kezelje. A képviselők itt is egyhangú igennel szavaztak.
Elhangzott, hogy február 15-én rendezik meg a jótékonysági farsangi bált, melyre mindenkit szerettel hívnak és várnak a szervezők.
 
 

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com