Adventi est Bükkábrányban
Írta: Eleven Televízió   
2013. december 23. hétfő, 10:06
December 19-én délután 4 órakor került megrendezésre a Bükkábrányi Általános Művelődési Központ adventi műsoros estje, ahol gyermekek, szülők és pedagógusok együtt ünnepelhettek. A műsort az intézmény tanulóiból álló énekkar éneke nyitotta meg.
A tanulók előadásában felcsendült színes versek, dalok, jelenetek még közelebb hozták a decemberi ünnepsorozat hangulatát. A műsorszámok között szerepelt betlehemes, különleges fényeffektusokra építő jelenet épp úgy, mint tánc és sok-sok zene. Az est bevételét az Ábrányi Ifjúságért Közalapítvány javára ajánlották fel, amit természetesen az ifjúság javára fordítanak majd. Zárásként az intézményi dolgozók és a gyerekek közös énekkel kívántak mindenkinek békés, boldog karácsonyt.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com