Palatics-kupa Mezőkeresztesen
Írta: Eleven Televízió   
2013. december 23. hétfő, 09:42
Az idén tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Palatics József Emléktornát Mezőkeresztesen a Kossuth Lajos Általános Iskola tornatermében december 18 -án, ahol a vendéglátók mellett: Vatta, Szentistván, Mezőnyárád csapata szerette volna magáénak tudni egy évre a vándorserleget. Minden csapat oklevelet kapott, az első három helyezett pedig, érem jutalmazásban részesült. A tornán a négy csapat sorsolás után, körmérkőzéses rendszerben kétszer nyolc perces mérkőzéseket játszott egymással, négy fős csapatokban.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A megnyitó, valamint az eligazítás és a délután programjának ismertetését követően, azonnal elkezdődött a torna, ahol az első mérkőzésen a hazaiak fogadták Vatta csapatát. A hat találkozó lejátszása után alakult ki a végeredmény.
Az első helyet 2013 -ban hasonlóan az előző évhez Mezőnyárád csapata szerezte meg. Második lett a hazai mezőkeresztesi csapat. Harmadik helyen zárt Szentistván és negyedik lett Vatta csapata. A rendezvényen jutalomban részesült a torna alatt legtöbb gólt szerző játékos, aki az idén Orosz Timót volt, Mezőnyárádról.
 
A mérkőzések:
Mezőkeresztes – Vatta: 4 – 1
Szentistván – Mezőnyárád: 0 – 7
Mezőkeresztes – Szentistván: 4 – 3
Vatta – Mezőnyárád: 0 – 5
Mezőkeresztes – Mezőnyárád: 0 – 5
Vatta – Szentistván: 0 – 2
 
A torna végeredménye:
1. Mezőnyárád
2. Mezőkeresztes
3. Szentistván
4. Vatta
 
A torna gólkirálya: Orosz Timót (Mezőnyárád)
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com