Ősfák - megnyílt a Pannon-tenger Múzeum
Írta: Eleven Televízió   
2013. november 25. hétfő, 20:39
A bükkábrányi lignitbányában 2007. nyarán mintegy 65 méter mélyen a felszín alatt tárták fel a világ eddigi legrégibb, álló helyzetben megmaradt mocsárciprus erdő egy kis részletét. A tizenhat fából álló leletegyüttes egyike sem kövesedet meg. Fás szerkezetét és anyagát megőrizve vészelte át az elmúlt mintegy hét millió esztendőt.
Az erdőrészletből 4 fatörzset a miskolci Herman Ottó Múzeumba szállítottak, állapotukat stabilizálták, majd anyagukat konzerválták, hogy közkinccsé tehessék azokat.
Részben ezzel a céllal épült fel és nyitotta meg kapuit november 20-án Miskolcon a Pannon-tenger Múzeum.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A délelőtt 10 órakor kezdődő megnyitón, mely a sajtó nagy érdeklódése mellett zajlott, többek között Halász János, kultúráért felelős államtitkár és Kordos László paleontológus professzor is felszólalt.
A fák mentésében résztvevő szakemberek hat év távlatából is feledhetetlen felfedezésként emlékeznek vissza a feltalálás körülményeire. A szenzációs leletek pedig nem csak hazai, hanem nemzetközi szinten is óriási érdeklődést váltottak ki.
A megnyitó napján a tárlat ingyenesen volt látogatható minden érdeklődő számára. Az igényesen kialakított bemutatótermekben egyébként a bükkábrányi ősfák és a külszíni fejtésen előkerült egyéb leletek mellett a Kárpátok ásványaival és a rudabányai, emberi evolúció szempontjából méltán fontos és világhírű leletekkel is megismerkedhet a látogató.
A könnyebb tájékozódást és az ismeretszerzést interaktív eszközök és látványos illusztrációk segítik a félig földbe süllyesztett kiállítótermek mindegyikében.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Riporter


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com