Szüreti mulatság a mezőnyárádi óvodában
Írta: Eleven Televízió   
2013. október 24. csütörtök, 09:22
Évek óta hagyomány a mezőnyárádi óvodában, hogy szeptemberben a gyermekek az óvónénik segítségével szüretelni indulnak az intézmény területén.
Idén sajtos stangli gyúrással indult a nap. Az ovisok képet kaphattak arról, hogy milyen alapanyagokból és hogyan készül el ez a sajtos finomság. A lányok közül páran még a tepsibe helyezésnél is segíthettek. Mások a tea elkészítésénél szorgoskodtak, belehelyezték a filtereket az előkészített forró vízbe. Amíg sült a finomság, kosarakkal felszerelkezve indultak útnak az óvoda hátsó részéhez, hogy a szőlőtőkékről leszüreteljék a termést. Néhol egész érdekes helyekre is felkúsztak az indák, így segítséget kellett kérni a pedagógusoktól is. A leszedett fürtöket egybegyűjtötték és megkezdődött a bogyózás. Közben énekeltek és verseltek a pillangós és katicás csoport tagjai is. A fiúk feladata volt ezután a zúzás és préselés. A kis présgépből csak úgy folyt a finom szőlőlé. A nehéz munka után mindenki megéhez és megszomjazott, még szerencse, hogy pont ekkorra készült el az előzőleg sütőbe tett finom sajtos stangli és a tea.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com