"Év szerelője":országos döntőt szervezett a Hungarofék Kft.
Írta: Eleven Televízió   
2013. október 22. kedd, 17:09
Október 15-én és 16-án rendezték meg egy mezőkövesdi hotel előterében az "Év szerelője" verseny országos döntőjét, a mezőkeresztesi Hungarofék Kft. szervezésében. A versenyzők feladata az volt, hogy minél hamarabb kicseréljék a versenyre kiállított kamion egy oldali fékjét, miközben mindent szakszerűen, megfelelő sorrendben és minőségben végeznek el.
A megmérettetést elsősorban autóbusz- és kamionszerelők számára rendezték meg, a döntőre pedig azok juthattak el, akik megnyerték az egyes területi döntőket az elmúlt hónapok során.
Hirdetés_______________________________________________________________________

 

Összesen 23 versenyző állt "rajthoz" a megfelelő szerszámokkal, hogy minél gyorsabban teljesítse a feladatot. A keddi megnyitót követően tartották az első fordulót, a nyergesvontató egyik és másik oldalán is folyt a verseny.
Az első forduló időeredményeit aztán a szerdai fordulóban még lejjebb tornászták, hiszen a verseny győztese, Buga János, a Waberers szerelője  kiemelkedő, 4 perc 23 másodperces eredménnyel szerezte meg a győzelmet.
A második helyet Kórodi Zoltán, a Jászkun Volán szerelője szerezte meg, míg a harmadik a Vértes Volán munkatársa, Bóhus Péter lett.
Az első két helyezett jutalma lett, hogy részt vehet az október 24-én megrendezett Európai Döntőn, amelyet Prágában tartanak meg az egyes országok győztesei számára.

 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com