10. alkalommal került megrendezésre a Nyárádi Lovasnapok
Írta: Eleven Televízió   
2013. augusztus 25. vasárnap, 17:25
Tizedik alkalommal került megrendezésre augusztus 23-án, 24-én és 25-én a Nyárádi Lovasnapok, amely rengeteg érdeklődőt vonzott a településre. Az idei 3 napon át tartó versenyen kezdő és haladó lovasok és fogatok mérhették össze tudásukat különböző versenyszámokban.
A pénteki napon reggel 9 órától a gyerekek mérhették össze tudásukat. A nap az óvodás korú gyerekek futószáras ülésversenyével kezdődött amelyen 5 versenyző indult. Itt díjazás nem volt minden résztvevő oklevéllel gazdagodott. A következőkben a díjlovaglás versenyszámai következtek. Itt különféle lépésben és ügetésben végrehajtandó feladatokat mutattak be az ifjú lovasok. A D1 és C1 kategóriában 1-1, a C2 kategóriában pedig 3 versenyző indult.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A folytatásban gyerekügyességi feladatok vártak versenyzőkre. Itt 2 kategóriában és 3 nehézségi fokban mérhették össze tudásukat a résztvevők. A kezdő stílus és kezdő nyílt számban 5-5 versenyző, a könnyű stílus és könnyű nyílt számban 16 és 9 versenyző, míg a nehéz stílus és nehéz nyílt számokban 3-3 versenyző állt rajthoz és teljesítette a pályát.
A nap zárásaként a díjugratás versenyszámai következtek. A PKX a legkönnyebb versenyszám célja, hogy segítséget nyújtson a kezdő lovasoknak és a kezdő lovak bevezetéséhez a díjugrató feladatokba. A pályán 50 cm magas akadályok találhatók. A PK1 és PK2 versenyszám az akadályok magasságában különbözik, hiszen a PK1-nél az akadályok magassága 50-70 cm a PK2-nél az akadályok magassága 60-80 cm.
Másnap az idősebb korosztály mérhette össze tudását a különféle versenyszámokban. A B0-ás és B1A kategóriában több helyi versenyző is indult, míg a B1C és a B2-es és B3-as kategóriában helyi induló nem, viszont annál több az ország számos pontjáról érkező versenyző állt rajthoz. A legtöbb érdeklődőt vonzó derby kategória a szombati nap délutánján került megrendezésre. A két nap alatt közel 130 versenyző mérte össze tudását.
A 3 napos rendezvény utolsó napján a fogathajtók volt a főszerep. Elsőként 9 fogat és hajtó mutathatta be tudását a 340 méter hosszú 15 akadályból álló 2 fordulós akadálypályán. Ugyanezen a pályán 5 pónihajtó is a rajtvonalhoz állt, természetesen őket külön értékelte a szakmai zsűri.
Délután 14 órától 11 versenyző, ebből 8 kettesfogat és 3 pónihajtó részvételével kezdődött meg a hibaidős úgynevezett vadászhajtás, ami a közönség körében is nagy sikert aratott. A vasárnap is mint minden egyes nap eredményhirdetéssel zárult.
 
 

Szerkesztő


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479

Operatőr


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479

Operatőr


Bodzán László
     tulajdonos

Telefon: +36 (30) 372 0691

Operatőr


Vukovich Ákos
      tulajdonos

Telefon: +36 (30) 296 8854

Vágó


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com