Kunhalmokat és földvárakat ment a Bükki Nemzeti Park
Írta: Eleven Televízió   
2013. július 29. hétfő, 16:08

Pusztulás fenyeget tucatnyi kunhalmot és földvárat Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Bükki Nemzeti Park (BNP) több mint százmillió forintot fordít ezek megmentésére.
Az enyészetnek kitett természeti képződmények és építmények természeti, táji és kultúrtörténeti értéket képviselnek, a BNP a projekt keretében több helyen geodéziai felmérést és állagmegőrző rekonstrukciót, régészeti dokumentáció készítését, illetve több helyen a terület vagyonkezelésbe vételét tervezi.
Mint közleményükben írják, egyes helyeken akár a terület megvásárlását is fontolóra veszik annak érdekében, hogy a projektben érintett összesen 16 kunhalom és földvár további pusztulását megakadályozzák.
A beruházássorozat előkészítő szakasza több mint egy évig tartott és a napokban fejeződik be, a projekt megvalósítása szeptemberben kezdődhet. A program 2015 májusában zárul.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A Bükk Borsod-Abaúj-Zemplén megyei térségében Sály térségben Latorvár-tetőnél, Kisgyőrnél a Halomvárnál végeznek állagmegóvási munkákat, továbbá a borsodi Mezőség és a borsodi Sík Natura 2000 területén található kunhalmoknál, valamint a kesznyéteni tájvédelmi körzetben lévő földvárnál, Dankadomb közelében.
Heves megyében egyebek mellett megmenekülhet a pusztulástól a Csörsz-árok Erdőtelek és Dormánd közötti szakasza, Erdőteleknél a Hanyi-halom, Boconádon az Alatka-puszta.

(MTI)
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com