Szent Iván: családi nap Mezőkeresztesen
Írta: Eleven Televízió   
2013. június 25. kedd, 21:25
Mezőkeresztesen már hagyomány, hogy az év leghosszabb napján, vagy az ahhoz közel eső hétvégén nagyszabású programsorozat várja az érdeklődőket a Népkertben és környékén.
Június 23-án a Jakab Miklós Fogathajtó Versennyel kezdődtek a programok délelőtt 10 órakor. A versengést, amelyen tizenhat hajtó és lovaik mérhették össze tudásukat akadályhajtásban, Dr. Dózsa György polgármester nyitotta meg. A jelenlévők pedig szebbnél szebb fogatokban gyönyörködhettek a verseny során, melyre az ország távolabbi pontjairól is számos versenyző érkezett.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A kora délutáni órákban került sor a megmérettetés második részére, az ún. show hajtásra, ismertebb nevén vadász hajtásra. Ez a versenyszám még több izgalmat, nagyobb látványosságot kínált lendületessége, gyorsasága révén. Az eredményhirdetés 14 óra 30 perckor volt, ahol mindenki átvehette az őt megillető kupát és szalagot.
Miközben a lovasok versengése zajlott, a Népkert területén lehetőség volt az előre jelentkezőknek a közös főzésre, a gyerekeket pedig népi játszótér és óriás játékok várták. Délután kettőkor a színpadon a karate bemutató nyitotta a színpadi programok sorát, majd a Diamond Dance Alapfokú Művészetoktatási Intézmény táncbemutatóira került sor.
A Mezőkeresztesi Férfikórus népdalokat énekelt és a színpadon utolsóként fellépő Mezőkeresztesi Citerazenekarral egy közös éneket is előadtak.
Az ezt következő retró utcabált a hirtelen jött esőzés sajnos elmosta még mielőtt igazán elkezdődhetett volna, és nem volt ez másként a fél 10-re tervezett tűzugrással sem.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com