Elballagtak a mezőnyárádi nyolcadikosok
Írta: Eleven Televízió   
2013. június 25. kedd, 21:13
Június 22-én délután a mezőnyárádi iskola tanulói, tanárai nemcsak a tanévet, hanem a most ballagó nyolcadik osztályosokat is búcsúztatták.
A hagyományoknak megfelelően a gyerekek - ballagási dalokat énekelve - végigjárták az iskola épületeit, termeit, majd a többi osztállyal együtt a sportpályára vonultak. Az iskola zászlaját dobpergés kíséretében hozták be, majd a Himnusz eléneklése után elsőként az iskola tanulói nevében a hetedik osztályosok búcsúztak el a ballagóktól. A ballagó nyolcadikos búcsúbeszédükben felidézték az elmúlt 8 évet, megköszönték a tanítók, tanárok munkáját, illetve szüleiket is köszöntötték egy szál virággal. Hagyomány, hogy minden ballagó diákkal kapcsolatban elhangzik, hol, milyen tagozaton tanul tovább, természetesen ez most sem maradt el, saját névkártyáját pedig mindenki elhelyezte az iskolai életfán.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Ezt követően Tóth Sándor tagintézmény-vezető búcsúzott el a ballagóktól, majd egy kis ajándékot adott át számukra. A ballagás zárásaként a nyolcadikosok az iskola zászlaját ünnepélyes keretek között átadták az itt maradó hetedikeseknek.
Ezek után a tanévet lezáró értékelés hangzott el szintén a tagintézmény vezető részéről, illetve a megyei és országos verseny eredmények is ismertetésre kerültek.
A tantestület minden évben odaítéli egy tanulónak a Szederkényi Anna-díjat. Az idén Krokos Dorina kapta meg az elismerést, aki tanulmányi eredményével, közösségi munkájával példaként szolgált az elmúlt évek során társai előtt.
Végül a kiemelkedő iskolai teljesítményért, tanulmányi munkáért járó jutalmakat adták át az azt kiérdemlő tanulók számára, illetve az iskolát segítő szülők felé fejezték ki köszönetüket a tanévben és az előző években nyújtott segítségért.
Szokás szerint a legkisebbek, az elsősök szavalatával fejeződött be a tanévzáró, akik a vidám, a szünidőről szóló verssel búcsúztatták a tanévet.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com