Trianonra emlékeztek a bükkábrányi iskolások
Írta: Eleven Televízió   
2013. június 11. kedd, 15:56
Idén 93 éve annak, hogy egy franciaországi, Versailles melletti kastélyban 1920. június 4-én aláírták a magyarság egyik legnagyobb tragédiájának számító trianoni békediktátumot, amely az I. világháborúban részt vállaló Magyarország azóta is vitatott megbüntetését célozta.
Országszerte számos oktatási intézményben is tartottak megemlékezést a tragikus eseményről. A bükkábrányi Arany János Általános Iskola diákjai és tanárai június 4-én a tanítás kezdetén gyűltek össze az intézmény aulájában Tánczos Mihály vezetésével, hogy az akkori eseményekre, annak következményeire emlékezzenek.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A megemlékezés kezdetén Vályi Nagy Géza "Három könnycsepp..." című verse hangzott el, majd két nyolcadikos tanuló tartott előadást a békeszerződés következményeiről, annak igazságtalan, diktatorikus voltáról. Közben Nagy-Magyarország térképéről lekerültek az elcsatolt részek, meghagyva a paravánon a mai területet.
A megemlékezés a Szózat közös eléneklésével ért véget.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com