Tíz gyermek volt elsőáldozó Bükkábrányban
Írta: Eleven Televízió   
2013. május 07. kedd, 19:29
Összesen tíz gyermek, öt fiú és öt lány vehette magához első ízben az Oltáriszentséget május 5-én vasárnap a bükkábrányi római katolikus templomban a reggel 8 órakor kezdődő ünnepi szentmise alkalmával. A hosszas felkészülés időszakában Nagyné Krokos Rita hitoktató volt az elsőáldozók segítségére a hitbeni alapismeretek elsajátításában.
A gyerekeknek és a szentmisén résztvevő híveknek Pálfi János plébános beszélt az ünnepi alkalom jelentőségéről. Az ünnepi prédikációban nem csak a Jézussal való találkozás fontosságáról, de annak megtartó erejéről, a szülők és a család további felelősségéről is szó volt.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Az ige liturgia és az áldozati liturgia után került sor a szentáldozásra, amelyre a gyerekek rövid imával készültek fel, utána pedig köszöntötték a hozzájuk érkezett Megváltót.
A szentmise végén énekekkel és versekkel köszönték meg Istennek és szüleiknek egyaránt az idáig vezető úton kapott segítséget.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com