Mezőkeresztes - Tiszapalkonya bajnoki labdarúgó mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2013. április 16. kedd, 07:02
Mezőkeresztes felnőtt csapata 2013. április 13-án, szombaton hazai pályán látta vendégül Tiszapalkonya együttesét. A Mezőkeresztes-Tiszapalkonya találkozó 16 óra 30 perckor vette kezdetét.
A mérkőzés első félidejében a két csapat felváltva alakított ki helyzeteket, azonban a vezetést jelentő találatot nem sikerült egyik együttesnek sem megszereznie.
A 35. percben vette elő a bíró a mérkőzésen először a sárga lapot és mutatta fel Nótár Emilnek.
Az első félidőben sem a keresztesiek, sem a tiszapalkonyaiak nem találtak be az ellenfelük kapujába.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A 48. percben Farkas András könyvelhetett el egy sárga lapot szabálytalanságáért, majd pár perccel később, az 52. percben Zelei Bence szabálytalan megmozdulását is sárga lappal figyelmeztette a bíró.
A 66. percben Horváth Ádám részesült sárga lapos bírói figyelmeztetésben.
Az első játékrészhez hasonlóan, a második félidőben sem sikerült a helyzetek ellenére egyik csapatnak sem megszereznie a vezetést jelentő találatot, így a Mezőkeresztes-Tiszapalkonya felnőtt bajnoki labdarúgó mérkőzés végeredménye 0-0 lett.
 
 
További eredmények és tabella -felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv - felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
További eredmények és tabella - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com