Hófúvások,erős széllökések várhatók megyénkben is!
Helyi Hírek (2013.) - Térségi
Írta: Eleven Televízió   
2013. március 21. csütörtök, 15:03

Az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek éjfélig szóló előrejelzése szerint a Dunántúlon, és délutántól a Duna-Tisza köze nyugati, délnyugati részén – Pest, Bács-Kiskun megye – a legerősebb széllökések több helyen is meghaladhatják a 70 km/h-t. A Dunántúl középső térségében akár 80 km/h körüli, a Balatonnál és a magasabban fekvő területeken ennél is erősebb lökésekre lehet számítani. Késő estétől északkeleten is viharossá fokozódik a szél.
A Dunántúlon, majd a középső megyékben, éjjel már északkeleten is több helyen viharos, 60-85 km/h-s széllökések kísérik az északi, északnyugati szelet. Borsod-Abaúj-Zemplén megye keleti részén és a Nyírségben éjszaka és péntek reggel egy-egy 90 km/h körüli lökés is lehet. A Balatonnál és a Dunántúli-középhegység magasabb részein még ennél is erősebb. A légmozgás péntek délutántól mérséklődhet.
Csütörtök estétől előbb a Dunántúlra, majd északkeletre is megérkezik a hideg levegő, a hőmérséklet egyre több helyen fagypont alá csökken, várhatóan csak délkeleten marad nulla fok felett. Péntek napközben északkeleten maradhat fagypont körül a hőmérséklet. Az esti, késő esti óráktól a Dunántúl északkeleti részén, később Pest megyében és a középső megyékben, éjjel, illetve hajnaltól pedig már északkeleten is havas esőbe, havazásba vált az eső, nedves, tapadó hóra is számítani kell.
A hó nem mindenhol marad meg, azonban a Duna vonalában, valamint attól keletre a legtöbb helyen foltokat képezhet, lepel alakulhat ki, körülbelül két centiméternyi friss hó valószínű, ami azonban pénteken elolvad. A Miskolc-Polgár-Debrecen vonaltól keletre körülbelül 1-7 centiméter hó hullhat, ezen belül nagyobb mennyiség Szabolcsban valószínű. A viharos szél elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, valamint Hajdú-Bihar északi felén okozhat hófúvást. Leginkább Borsod keleti részén, főként a Zemplénben és a Bodrogközben, illetve a Nyírségben emelhet magas hótorlaszokat a viharos szél.
Az úton közlekedőket fokozott óvatosságra kérjük, mert az
erős szélben fák dőlhetnek ki és tetők rongálódhatnak meg.

(forrás: BAZ Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatója a várható időjárás kapcsán:

A meteorológiai előrejelzések alapján péntek estig a várható havazás mellett viharos erejű széllökésekre lehet számítani, ezért főleg az északi, észak-keleti országrészben több helyen is hóátfúvások nehezíthetik majd a közlekedést.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a teljes gépparkjával azon fog dolgozni, hogy megszüntesse majd az esetleges hóakadályokat, ugyanakkor a társaság arra kéri a közlekedőket, hogy a hófúvásokban érintett területeken semmiképpen ne induljanak majd útnak!
Már csütörtök este várható az ország több területén is havazás, amely a pénteki nap folyamán a keleti országrészben tovább tarthat. A friss hóval fedett területeken viharos erejű széllökéseket jósolnak a meteorológusok, így a szél magas hótorlaszokat emelhet a pénteki napon Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén.
A folyamatos és nagy erejű széllökések miatt a hótorlaszok megszüntetése rendkívül idő- és energiaigényes, mivel a közútkezelő gépei hiába takarítják le folyamatosan a havat az utakról, a szél gyorsan visszahordja azt a burkolatra. Igazán eredményesen így csak a havazás és a viharos széllökések befejeztével lehet majd fellépni. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. hóeltakarításra és síkosságmentesítésre felkészített járművei és üzemmérnökségi dolgozói 12 órás váltásban fognak dolgozni a következő napokban is.
A hótorlaszok megszüntetése elsőbbséget élvez a közúthálózat ütőerének számító főutakon és a forgalmasabb mellékutakon, de természetesen az alsóbbrendű utakon is elvégzi majd a társaság a szükséges feladatokat. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. nem csak a saját gépeit veti majd be a hóeltakarítási munkálatok során, hanem a bérelhető munkagépeket is az utakra rendeli, ezen kívül, ha szükséges, akkor országos vagy regionális szintű átcsoportosításokat is végrehajt a gépparkján belül.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy a hófúvásokban érintett területeken, míg a viharos széllökések nem állnak el, semmiképpen ne induljanak útnak, de ezt követően is, mielőtt az utazás mellett döntenének, mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról.
Ezekről friss információkat a társaság Útinform szolgálatának munkatársaitól és megyei diszpécsereitől kaphatnak, valamint a www.kozut.hu oldalon olvashatnak.

Az Útinform megyei diszpécsereinek elérhetőségei:

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság

-------------------------------------------------------------------------------------

      Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság

 

Baranya Megyei Igazgatóság

Békés Megyei Igazgatóság

        Csongrád Megyei Igazgatóság

 

Fejér Megyei Igazgatóság

 

Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóság

Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

 

Heves Megyei Igazgatóság

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság

Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság

Nógrád Megyei Igazgatóság

Pest Megyei Igazgatóság

Somogy Megyei Igazgatóság

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság

Tolna Megyei Igazgatóság

 

Vas Megyei Igazgatóság

Veszprém Megyei Igazgatóság

Zala Megyei Igazgatóság

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com