Testületi ülés Bükkábrányban
Helyi Hírek (2013.) - Bükkábrány
Bükkábrány Község Képviselő Testülete 2013. március 5-én 16.00. órakor tartotta soron következő ülését az önkormányzat házasságkötő termében. A tanácskozáson összesen hat napirend került megtárgyalásra. A napirendek előtt Székely Imre a Bükkábrányi Bányász SCE elnöke adott tájékoztatást az elmúlt év eseményeiről, a működésre adott támogatás felhasználásáról, illetve kérte a testületet, hogy a jövőben is támogassák az egyesület működését, hogy a zavartalan sportolás megvalósulhasson. A klub is próbál ennek érdekében még több szponzort bevonni a fenntartásba. Elhangzott, hogy a felnőttek egyenlőre még egy kicsit lemaradva állnak a tabellán, de a cél a tavaszi forduló után a középmezőny. Az ifisták azonban szépen szerepelnek, jelenleg a harmadik helyen állnak, de a cél az elsőség megszerzése. Ezek biztató jelek, hiszen az utánpótlás, így megoldódni látszik.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Az első napirendben a szociális étkezés, gyermekétkeztetés, munkahelyi étkezés térítési díjainak megállapítására került sor. Egy minimális pár százalékos emelést kellett eszközölni a térítési díjakon, az alapanyag árak változása és az infláció miatt. A szociális étkezésnél a támogatási rendszer a régiek szerint fog továbbra is alakulni. A térítési díjak bölcsődés gyermekek esetében 400 Ft/nap, óvodás korú gyermek esetében 380 Ft/nap, iskolás gyermek háromszori étkező 540 Ft/nap, iskolás gyermek kétszeri étkező 460 Ft/nap, iskolás gyermek ebéd 350 Ft/nap, felnőtt ebéd munkahelyi étkezésnél 560 Ft/nap, iskolás adag 455 Ft/nap, iskolás adag tízórai és ebéd 598 Ft/nap, vendégebéd 730 Ft/nap. A szociális étkezésnél a térítési díjak a nyugdíjminimum 150% -ig 320 Ft/nap, a nyugdíjminimum 150% - 300% -ig 500 Ft/nap, a nyugdíjminimum 300 % -a fölött 605 Ft/nap. Az új térítési díjak április 1-től lépnek hatályba.
 
A második napirendben Bükkábrány Község Önkormányzatának 2013. évi költségvetésének megtárgyalására, elfogadására került sor. A tervezett előzetesen már megbeszélésre került. A közigazgatás változása miatt jelentősen átalakult a költségvetés tervezése is. Az iparűzési adóból, valamint a gépjármű adóból már nem folyik be ugyanakkora bevétel, mint az előző években. Ezzel szemben kikerült az önkormányzat kezéből az iskola finanszírozása, ahol megtakarítás keletkezett. Összességében stabil a költségvetés és Bükkábrány nem veszített globálisan a változásokon. Az idei évben a legfontosabb saját erős beruházás a Béke út rekonstrukciója lesz, amely ahogy az idő engedi el is fog kezdődni. Ezeken kívül még rengeteg pályázat kerül beadásra, valamint a tavalyi évhez hasonlóan, 2013-ban minden eddigi vállalt feladatát el kívánja végezni az önkormányzat. A tagok egyhangúan támogatták a költségvetést.
 
A harmadik pontban Bükkábrány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. évi munkatervét tekintették át a jenlévők. A kötelező évi hat ülést már az előző években is jelentősen túlteljesítették a képviselők. Várhatóan idén sem lesz ez másként. A tervezetbe csak a kötelező elemek kerültek be, a későbbiekben ahogy jönnek az új feladatok, úgy bővül majd az új elemekkel. Képviselői javaslatra az épülő pellet üzem vezetőjét is meg kívánja hívni a testület egyik ülésére. A képviselők egyhangúan támogatták az előterjesztést.
 
Negyedikként a szociális tűzifa önkormányzati önerejének biztosításáról döntöttek a tagok. Köbméterenként 2000 Ft-tal, valamint a kiszállítással támogatja az önkormányzat a rászorulók tűzifához jutását. A képviselők egyhangúlag elfogadták a napirendet.
 
Az ötödik napirendben a szemétszállítási díj 2013 évre vonatkozó ármegállapítását tárgyalták a képviselők. A hulladékszállítást végző cég az előző évhez képest jelentős mintegy 22% -os emelést kívánt végrehajtani. Ezt a tagok nem fogadták el és ragaszkodnak az infláció követő 4,2 % -os emeléshez, hivatkozva a törvényre, amely ezt szabályozza. Azonban a szolgáltató ebbe nem egyezett bele. Jelenleg a szemétszállítás ügye függőben van. Nem kell azonban senkinek sem attól tartania, hogy nem lesz aki elszállítja a felgyülemlett szemetet, hiszen amennyiben nem sikerül megegyezni a jelenlegi szolgáltatóval, gyorsított közbeszerzéssel új céget választhat az önkormányzat.
 
Végül indítványok, javaslatok hangoztak el. Szó esett a lomtalanításról, valamint meghívó hangzott el a Március 15 -ei ünnepségre. A jelenlévők beszámolót hallgathattak meg a civil egyeztető fórum legutolsó üléséről is.
 
Ezek után a testület zárt ülésen segélyeket és kérelmeket bírált el.
 
 

Szerkesztő


Bodzán László
     tulajdonos

Telefon: +36 (30) 372 0691

Operatőr


Bodzán László
     tulajdonos

Telefon: +36 (30) 372 0691

Vágó


Bodzán László
     tulajdonos

Telefon: +36 (30) 372 0691

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com