Megalakultak a Járási Hivatalok
Írta: Eleven Televízió   
2013. január 17. csütörtök, 14:41
A magyar kormány döntése értelmében a közigazgatási feladatok ellátását az önkormányzatok helyett Járási Hivatalok látják el január 1-jétől.
Televíziónk a mezőkövesdi Járási Hivataltól az alábbi tájékoztatást kapta, az újonnan felállított apparátusok ügyében.
A járási ügysegéd a Járási Hivatal munkatársa, aki az Ügyfél lakóhelyén segíti a Járási Hivatal ügyintézését, közelebb hozva ezzel a Hivatalt az Ügyfélhez. Cél, hogy lehetőleg ne az Ügyfél, hanem az ügyirat utazzon.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A Járási Hivatal feladatkörébe tartozik az alábbi ellátások megállapítása és a velük kapcsolatos ügyintézés:
-ápolási díj (súlyosan fogyatékos, tartósan beteg 18 év alatti személy ápolását végző, valamint fokozott ápolást igénylő súlyos fogyatékos személy ápolása esetén),
-egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság megállapítása szociális alapon,
-időskorúak járadéka,
-alanyi jogon nyújtott közgyógyellátás,
-hadigondozottak ellátásával összefüggő feladatok
 
Az alábbi ügyekben átadja a kérelem-nyomtatványokat, segít azok kitöltésében, átveszi a kitöltött nyomtatványt
-mozgásukban korlátozott személyek közlekedésképesség
vizsgálata iránti kérelmek
-ápolási díj
-közgyógyellátás (alanyi és normatív alapon járó)
-egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság szociális alapon
-időskorúak járadéka
-hadigondozottak ellátása
Átveszi az ügyféltől a kérelmet megalapozó egyéb, csatolandó iratokat, mellékleteket, illetve azokról másolatot készít. Segíti az okmányirodai ügyintézést, ennek keretében tájékoztatást nyújt a szükséges iratokról, az ügyint ézés menetéről, /kivéve közlekedésigazgatási és egyéni vállalkozói engedélyhez kötődő ügytípusok/ népesség nyilvántartási ügyekben kiadja a lakcímbejelentő lapokat, segít azok kitöltésében, szükség esetén segítséget nyújt az Okmányiroda, Gyámhivatal és a szociális feladatokat ellátó Hatósági Osztálynál időpont egyeztetésben, segít a Gyámhivatal ügyintézőjével való kapcsolattartásban, illetve helyben elvégez meghatározott eljárási cselekményeket.
 
Az ügysegédek elérhetőségeit megtalálja honlapunkon, vagy ha a rákkatint az alábbi linkre:
 
 
 

Szerkesztő


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479

Operatőr


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479

Vágó


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com