Villanófény lokalizálta a kábítószer-hálózatot
Írta: Eleven Televízió   
2012. november 14. szerda, 13:53

Két fiatalember összevitatkozott az interneten, és ennek eredményeként a rendőrség egy kisebb kábítószer-hálózatot derített fel Mezőkövesden. Az epizód azzal kezdődött, amikor két mezőkövesdi fiatal megegyezett abban, hogy egyikük egy fényképezőgépért drogot ad cserébe a másiknak. A kontraktus meg is történt, azonban „fényt kapott a film”, mivel az eladó meggondolta magát, így el akart állni az üzlettől. Az érdekeltek eztán az interneten keresztül kölcsönösen megfenyegették egymást.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 

A fényképezőgép eredeti tulajdonosa végül a Mezőkövesdi Rendőrkapitányságon tett feljelentést zaklatás miatt. A nyomozók az ügy szálait kibogozva azonban fényt derítettek az ügy hátterére. A rendőrök a vevőnél tartott házkutatás során kábítószert foglaltak le, amely pontos mennyiségét és hatóanyagát szakértők bevonásával vizsgálja a hatóság.

Az eljárás során még további kábítószer-fogyasztókkal szemben merült fel a bűncselekmény gyanúja. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság jelen pillanatban hét helyi fiatal férfival szemben folytat eljárást visszaélés kábítószerrel vétségének megalapozott gyanúja miatt. Az ügyben még további nyomozati cselekmények várhatóak.

Forrás: B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!