Környezettudatos és sport nap az ovisoknak
Írta: Eleven Televízió   
2012. október 16. kedd, 18:19
A mezőkeresztesi Harmattcsepp Napköziotthonos óvodában október 11-én meglehetősen sűrű, de annál hasznosabb programokon vehettek részt a gyerekek.
A délelőtt folyamán mind a József Attila úton, mind pedig a Szentistváni úton a környezettudatos nevelés kapta a főszerepet. A kicsik csoportonként más-más dologgal ismerkedhettek meg. Mindenkit elbűvöltek a napelemmel működő játékok, melyeken keresztül a napenergia hasznosításáról bővülhettek az ismeretek, de szó volt a komposztálás folyamatáról és hasznáról is. Levezetésképpen pedig óriás társasjáték állt a gyerkőcök rendelkezésére.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A délután folyamán már a szülők is szerephez jutottak a sport foglalkozások keretén belül. Itt a mozgás és természetesen a felszabadult játék állt a középpontban. Mindez pedig kellemes fáradtságot hozott a nap végére a felnőtteknek és a csemetéknek is.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!